Egy pesti karakter
Honti Nándort mindenekelőtt leleményes és humoros újságrajzairól ismerte a pesti közélet a 20. század elején. A budapesti születésű képzőművész értelmiségi családból származott: apja Hermann Adolf paksi gyökerű építési vállalkozó volt, fivére, Honti Rezső irodalmár. Honti Nándor 1900-ban tűnt fel a Hollósy-iskola friss tehetségeként a Nemzeti Szalonban, nagy reményre feljogosító portréival. Előbb Münchenben, majd Nagybányán tanult Hollósy Simonnál, végül különféle párizsi iskolákban képezte magát. 1903 és 1906 között New Yorkban dolgozott, készített biblikus kompozíciót (Utolsó óra), portrékat és magazin-illusztrációkat. 1907-ben hazajön Amerikából, és az Újság című lap közismert rajzolójaként helyezkedik el. (Ekkor készült most vizsgált festménye is.) 1920-ban újra kiment New Yorkba, ahol híres magazinok illusztrátoraként, reklámgrafikusként és öltöztethető papír gyerekjátékok tervezőjeként tett szert országos hírnévre, végleg eltűnve a hazai művészettörténet radarjáról.
Fogorvoslás fejlődése
A szájsebészet a 19. századi orvoslásban alakult önálló ágazattá. A mindig is létező foghúzás mellett megjelent a kórszövettan, a fertőzöttség megszűnését célzó eljárások (pl. elektrosterilizáció), valamint fejlődésnek indult a fogszabályzás (regulátorkészülékek). A pesti egyetemen 1844-ben indult meg az – akadozva fejlődő – fogorvosi képzés, Nedelkó Döme vezetésével. A magyar fogászat történetének legnagyobb alakja, Árkövy József hozta létre 1880-ban az ellátást és oktatást összekapcsoló Foggyógyintézetet. Tanítványaival és kollégáival felvirágoztatta a hazai fogászatot, így hamarosan már megnyitotta kapuit az Egyetemi Fogászati Intézet. A fogdoktori pálya népszerű választássá vált a feltörekvő polgárság körében. Minden bizonnyal közülük került ki Honti Nándor modellje is, aki üvegcsékkel teli biedermeier szekretere előtt tekint ki a nézőre, a fogmintákkal teli asztalára támaszkodva.
Fogdoktori miliő
A fogorvoslás tárgyi környezete ugrásszerű fejlődésnek indult a 19. század végén. A neves amerikai fogász, James Beall Morrison kifejlesztett egy dönthető támlás, az orvosi beavatkozást kényelmessé tevő, állítható székmodellt az 1870-es években. Ezt fejlesztette tovább a londoni Ash&Sons cég, a magyarországi piacot is ellátva a pumpával állítóható, köpőcsészével felszerelt típusokkal. A vörös huzattal bevont, cirádás öntöttvas szerkezetű, Ash-féle „fogászati műtőszék” ismerhető fel a most vizsgált festményen is. Hasonló modell látható Édouard Vuillard 1914-es fogorvosi jelenetén is. Honti festményén a balról beeső napfény fehérré varázsolja a nagy szakállú doktor köpenyét. Ecsetkezelésének puha járása és finom valőrjei a 19. század végi francia posztimpresszionizmus – például Vuillard vagy Bonnard – beható ismeretéről árulkodik. Decens polgári arckép, még a két világháború közötti orvosportrék egzisztencialista kesernyéssége (például: Otto Dix: Dr. Hans Koch, 1921) nélkül.