Győztesek pipacsa
„A történelmet a győztesek írják” – mondogatta Winston Churchill, Nagy Britannia miniszterelnöke. És november 11-én, a német fegyverletétel napján, 1918 óta a britek büszkén tűzik ki hajtókájukra a vörös pipacsot, emlékezve a lövészárkokkal szabdalt csatatéren elvesztett hazafiakra. Az Emlékezés napi rítus ihletője John McCrae Flamand mezőkön című verse, amely a kegyetlen ypres-i (Ipern) harcokban elhunyt barátoknak állít emléket a sírok között nyíló vörös pipacsok metaforájával. A központi hatalmak oldalán harcoló Magyarországon nincs hasonló szimbólum, habár a Nagy Háború iszonyatos pusztítása ugyanúgy tarolt, a lövészárkoktól a spanyolnátháig, több mint fél millió hősi halottat hagyva maga után.
Hadifogoly festő
A központi rítusok és megemlékezés híján a veszteseknek az egyéni emberi sorsok szívszorító történetei maradnak. Lakatos Artúr például – több művésztársához hasonlóan – besorozott hadifestőként első kézből szerezte tapasztalatait a minden korábbinál véresebb és kegyetlenebb első világháborúról. Az 1918-as katalógusában közölt visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy már 1914. december 13-án szerb fogságba esett. Innentől vonul a fronttal visszafelé, Albániától, Itálián át (többek között Nocera Umbrában), egészen Elba szigetéig, míg nem 1918 tavaszán „csererokkantként” hazatérhetett. Amennyire fogolyként megtehette, végig dokumentálta a hadifogságot: „Képeim hű impressziók a fogolyélet alatt talált, artisztikus érdekekkel bíró természeti dolgok meglátásaiból. (…) A látott dolgok újszerűsége és a fogságban eltöltött élet a rendes élettől ad még újabb szempontot a képek származásához.”
Szögesdrótos Ecce homo
Lakatos Artúr Nemzeti Szalonban rendezett 1918-as gyűjteményes kiállításán hetven háborús alkotás volt látható. Közöttük szerepelt az a különös Ecce homo-kompozíció, amelyik most kerül kalapács alá. Fiatal katona teljes menetfelszerelésben, tábori ásóval, szuronnyal, zöld egyenruhában térdel a megfeszített, reálisan ábrázolt Krisztus előtt. A katonát oldalról látjuk, mint egy donátort vagy imádkozó szentet a középkori oltárokon. De a jelenet nagyon is a 20. században játszódik: töviskoszorú helyett a szögesdrót akadály szántja fel a tájat, a háttérben egy gránáttűzben letarolt erdő puszta facsonkjai merednek az égre, át- meg át döfve a naplemente által sárgára festett felhőket. A megrendítő jelenés az első világháború tragédiájának mély érzésű szimbóluma.
Világháborús ereklye
Ha megfordítjuk a képet, egy nyomdából kibocsátott, de még fel nem vágott könyv részleteit olvashatjuk, rákasírozva a karton hátára. Az előoldal művészi allegóriájára a háborús valóság dokumentumai válaszolnak, veszteségek, áttörések, mészárlások és offenzívák. Az egyik illusztráción még Ipern is feltűnik, ahol a brit piros pipacs metaforája született. A kép fontos szerepet játszott Lakatos életében, hiszen nemcsak gyűjteményes bemutatóján szerepelt, hanem egy 1920-as külföldi tárlaton is kiállította a hátoldalán megmaradt címke tanúsága szerint. Különleges, talizmán erejű, emlékező táblakép az életműből, ami egyszersmind a kevesek (pl. Plányi Ervin) által művelt magyar pointillizmus ritka gyöngyszeme.