Irodalom
Fényes Adolf, Cserepes István, Kontuly Béla, Zádor István festőművészek és Mészáros László szobrászművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1932.
Ybl Ervin: Az Ernszt-Múzeum csoportkiállítása. Budapest Hírlap, 1932. november 20.
(-ny): Fényes Adolf, Zádor István, Cserepes István és Kontuly Béla kiállítása az Ernst-múzeumban. Az Est, 1932. november 20.
Fenyő Béla: Egy délután a cinquecentoban. Műteremlátogatása Klebelsberg-díjas Kontuly Bélánál. 8 Órai Ujság, 1936. október 30.
CLVIII. csoportkiállítás. Basch Andor, Domanovszky Endre, Ijjász H. Imre, Kontuly Béla, Vadász Endre festőművészek, Halmágyi István szobrászművész, Ernst Múzeum, Budapest,1936.
- Szűcs Julianna: A „római iskola”. Corvina, Budapest, 1987.
Bizzer István: Kontuly Béla. 1904–1983. Mikes, Budapest, 2003.
New Realisms. Modern Realist Approaches across the Czeshoslovak Scene, 1918–1945. Szerk.: Ivo Habán, National Heritage Institute, Liberec, 2019.
A művészettörténet a két világháború közötti „újrealizmusok” néven ismert jelenséget a világ minden táján kutatja. (Miközben a hazai szaktudomány P. Szűcs Juliannának a sok évtizeddel ezelőtt, 1987-ben kiadott, a római iskoláról szóló monográfiájára kénytelen támaszkodni.) Az elmúlt évtized szlovákiai kiállításai nyomán vált egyértelművé, hogy a két világháború közötti Kassán különleges művészeti teljesítmények születtek. A frissen alakult csehszlovák állam soknemzetiségű keleti nagyvárosában különböző származású modern művészek gyűltek össze a cseh Frantisek Foltyntól kezdve az itt született Kontuly Bélán át az emigránsként odevetődő Bortnyik Sándorig. A „kassai modernek” szlovákiai kutatásának radarján szerepelnek a Magyarországon hazai művészekként számon tartott alkotók is. Így került be – a felfedezés alatt álló – Kontuly a 2013-as szlovák kötetbe (Kosice modernism. Kosice Art in the Nineteen-Twenties). Továbbá szerepel alkotásaival a csehszlovák realista tendenciákat feldolgozó példamutató New Realisms című friss tanulmánykötetben is.
Kontuly művelt polgárcsaládban nőtt fel Kassán a 20. század elején. A kassai modernek körébe tartozó, de klasszicizáló Krón Jenő szabadiskolájában képezte magát a nyitott szellemiségű, pezsgő helyi művészeti színtéren. Rövid prágai kitérő után a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett a fiatal Szőnyi István körül összegyűlő újklasszicisták művészeteszményével. A korszellemet Jean Cocteau „vissza a rendhez!” esztétikai parancsa itatta át. Kontuly számára a fordulópontot az 1928 és 1931 közötti római ösztöndíj jelentette. Az 1930-as évek elején kiforró festészete a római iskola meghatározó képviselőjévé avatta. Hűvös, rajzos realizmust és plasztikus geometrikus formákat használó stílusa magába olvasztotta a kor több meghatározó irányzatát a novecentótól kezdve a mágikus realizmuson és az art decón át az új tárgyilagosságig. Ezek hatása érhető tetten a most vizsgált, különleges érzékenységű portréjának precíz rajzosságán és formai kialakításán.
Amikor Fenyő Béla újságíró meglátogatta a frissen kitüntetett, Klebelsberg-díjas Kontuly Bélát budai otthonában 1936-ban, festményei alapján egy hamisítatlan itáliai cinquecento mesterre számított. Lázár Béla az ugyanabban az évben rendezett Ernst múzeumbeli kiállítás katalógusában Fra Angelicóra asszociált képeiről, „az angyali mester bájára, aki a vallásos érzés fennköltségét a színragyogás extázisába emelte”. A most vizsgált portré meditatív arckifejezésében kitapintható a Fra Angelicó-i spirituális érzékenység, de még árulkodóbb a mögötte függő kék drapéria, amely a régi Madonna-ábrázolásokról lehet ismerős. A késő reneszánsz mesterek cserélték le a mennyei angyalok által tartott hímzett kárpitokat egyszerűbb, realisztikusabb kelmékre. Különösen a velencei festők kedvelték – Giovanni Bellini nyomán – a csíkszerű függöny kulisszát a népszerű „Madonna a gyermekkel” képtípusnál. A római iskolás sikerei után időtlenséget sugárzó számos arcképet készítő Kontuly ezt a kárpitmegoldást alkalmazta most vizsgált alkotásán.
„A művész éljen a maga korában” – vallotta meg Kontuly a cinquecento karakterre számító Fenyő Béla újságírónak, váratlan meglepetést okozva. A római iskolás ifjú tehetség a klasszikus hagyományokat újszerű megközelítésmóddal fogalmazta újra: art decóval társította az időtlen reneszánsz ideákat. A Madonna és a kis Jézus helyett egy fiatal lányt helyezett babájával a kék függöny elé. Rövid frizurája és csíkos felsője saját korát idézi, akárcsak a két oldalon felsejlő háttér. A Szeréna úton lakó Kontuly tájképein rendszeresen tűnik fel a Szemlőhegyről eléje táruló dunai panoráma. A hátteret mintha itt is a Duna partján álló gyárak, az újlipótvárosi kémények vagy az óbudai téglagyár erősen absztrahált tömbjei ihlették volna, élénk pirosokkal és rózsaszínekkel kiemelve. De Kontuly – a kompozíció kedvéért – szinte megtükrözte a két vékony résnyi kilátást, íves szürke vízfelület köré rendezve az épületeket. A festő monográfusának, Bizzer Istvánnak az értelmezése szerint „a színmezők lehatároltsága, az erős rövidülés konstruktivista rokonságot mutat, míg a különös háttér, a jelzésszerű ipari táj (vörös kémények, csarnokok) a de chiricoi jeleket kölcsönzi”.
A festmény először az Ernst Múzeum 1932-es kiállításán szerepelt Csíkosblúzos lány címmel. Az új tehetség debütálását nagy örömmel fogadta a kritika. „A kiállítás másik érdekessége – írta Ybl Ervin a Budapesti Hírlapba – a fiatal N. Kontuly Béla képeinek gyűjteménye. Művészetére különböző irányok voltak befolyással, de legdöntőbben az olasz neo-klasszicizmus hatott rá. Kontuly valósággal megszerkeszti képeit és ezeknek nyugodt, nagysíkú architektúrájában helyezi el alakjait. Sokszor üresen maradnak az architektúrák, mert nyugalmas beszédüket, egyenletes színfoltjaikat szereti Kontuly a legjobban. […] Figurális képei […] hatását megnemesíti a belőlük kiáradó komolyság, meghatódottság, mely szinte zenei hatású. Kontulytól még sokat várhatunk.” Az Est kritikusa a művész szellemiségét emelte ki: „Komponáló tehetség: színességét csalhatatlanul tiszta ízlés vezeti. Mélyről feltörő nazarénus komolyság tölti meg lelki tartalommal képeit.” Monográfusa szerint a római iskolás portré azonos azzal a Leányarckép címmel kiállított művel, amelyet a Klebelsberg Kunó emlékkiállításon mutattak be a Műcsarnokban 1933-ban.