Az Angliában fényes karriert befutó – mellesleg egy korai Kodak kamerával önmagát lelkesen filmeztető - László Fülöpön kívül a két világháború közötti évekből Aba-Novák Vilmos az egyetlen olyan magyar festő, akinek alkotói módszerét alaposan megismerhetjük egy szerencsésen fennmaradt, 1935-ös dokumentumfilm segítségével. A New York-i City College művészeti kurzusán rögzített felvétel tökéletesen alátámasztja azokat a kortárs beszámolókat, melyek Aba-Novákot virtuóz, „könnyűkezű” festőként írják le, aki a rendelkezésre álló képfelületet bravúros gyorsasággal, szédületes technikai lendülettel tölti meg jellegzetes, csattanó színfoltjaival és tökéletesre trenírozott ecsetjének fürge fintoraival. Szilágyi Sándor, a Gresham kör egyik legfontosabb műgyűjtője így emlékezett az általa személyesen ismert művészekre, arra a gyötrelmes vagy éppen könnyed küzdelemre, mely a művek megszületéséhez vezetett: „A legnehezebben Egry meg Berény dolgozott. Bernáth elmélyedve, Berény állandóan spekulálva: sok vázlatot is készített, képét számtalanszor átfestette. Aba-Novák rendkívül könnyen festett, megkezdte az egyik sarokban, aztán ment szépen sorjában, lesz, ami lesz.” Gerevich Tibor, a festő legjelentősebb mentora, a korszak kultúrpolitikájának első számú alakítója hasonló emlékeiről számolt be az 1942-es emlékkiállítás katalógusában: „Képeihez nagyobb tanulmányokat nem készített, csak vázlatkönyveiben s irkaszerű füzetek lapjain rögzítette meg elgondolásait; a kép maga a deszkán vagy kartonlapon született meg.”
Az életmű általunk ismert része igazolni látszik a kortársak emlékeit: a murális munkákhoz készített vázlatokon kívül a táblaképek esetében csak mellékesnek látszó rajzi előkészületekről, de legtöbbször még azokról sem ad számot a fennmaradt emlékanyag. Mintha Aba-Novák valóban a végső fatáblán fűzte volna végleges csoporttá a korábban itt-ott ellesett, majd rajzok százain, ezrein rögzített, s így már szinte ösztönös tudássá érlelt formákat, mozdulatokat, emberi típusokat. Alkotás közben csak merített egyet kifogyhatatlan vizuális emlékraktárából, s egységes kompozícióvá szervezte a kaleidoszkóp korábban különálló darabkáit.
Izgalmas véletlen, hogy az utóbbi években több olyan alkotás is felbukkant, mely ezt az egyértelműnek látszó alkotói metódust más megvilágításba helyezi. A korábban csak írott forrásból és egy kisebb méretű változatról ismert Trattoria monumentális vászna és a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Térzene alig egy éve felbukkant, jóval kisebb, de későbbi stílusfokot képviselő variációja mellett a most bemutatott festmény is arra int, hogy a vázlat-változat-variáció kérdéskör tisztázása Aba-Novák életművének vizsgálatakor is érdekes tanulságokkal szolgálhat. Különösen izgalmasnak látszik ebből a szempontból a nagy vízválasztónak tekinthető, 1930 körüli időszak. Ez volt ugyanis a nagy átalakulás korszaka, mikor a vászon alapról, a pasztózus, szinte reliefszerűen felvitt olajfestékről és a formák plasztikusságát hangsúlyozó modellálásról a római ösztöndíj hónapjai során Aba-Novák áttért a gyökeresen más festésmódot igénylő temperára, valamint a szürke közegből kivillanó foltok szőnyegszerűen dekoratív komponálására. Ez a metamorfózis természetesen nem rögtön, hanem egy rendkívül érdekes, átmeneti periódus során ment végbe, melyet éppen a korábban említett művek fémjeleznek a legjobban.
A most bemutatott, Cserépvásár című kép rögtön a Rómából való hazatérést követően, Aba-Novák szolnoki „honfoglalása” idején készült. Talán ez az utolsó olyan munkája, mely a később kizárólagossá váló falemezzel szemben még vászonra készült, technikája pedig tökéletesen jellemzi a korszakhatárt: olajfesték és tempera egyaránt megtalálható rajta.
A szolnoki Damjanich János Múzeumban őrzött későbbi, végső változattal szemben a szinte pontosan azonos méretű, feltehetően 1930-ra datálható alkotás kompozíciója egyszerűbb, levegősebb, az érett korszakra jellemző kaleidoszkópszerű zsúfoltság helyett a könnyen „feldobott” foltok elengedettebb ritmusa dominál. Bár a festmény jobb alsó sarkában látható szignó azt bizonyítja, hogy Aba-Novák befejezettnek tekintette művét, a kidolgozás során tudatosan megállt azon a fokon, amikor még a szabadon, lendületesen húzott körvonalak és az akvarellszerű nagyvonalúsággal felvitt színmezők az alakulás izgalmas folyamatáról, s nem a lezárt végeredményről adnak számot. A kép legnagyobb erénye páratlan dekorativitásán túl éppen ez: végigtekintve felületén végre bepillanthatunk Aba-Novák virtuóz alkotói módszerébe, részesei lehetünk azoknak a pillanatoknak, mikor a festői forma éppen megszületik.
Molnos Péter