"Párizs, mint a messzi ígéret földje ugrik közel az imént zsendülésbe szökellt, pompázó Nagybánya művészetéhez. Az 'öregek' (mindannyian alig negyven körül), Ferenczy, Thorma, Grünwald, Réti: rosszalló fejcsóválással nézik a fiatalok eliramodását. Perlrott Csaba is az első, aki Párizsba röpül. Szédülten bolyong a Louvre, a Guimet, a Cluny-múzeum termeiben. Matissenál tanul." Bálint Rezső, a művészeti íróként is fontos érdemeket szerző festő e szavakkal emlékezett a magyar modernizmus hőskorára, csaknem harminc év távolából, 1934-ben. Mikor Perlrott 1908-ban részt vett a legendás Matisse iskola megalapításában, alig fél évtizedes művészi pálya állt mögötte. Egy rövid, csupán néhány hónapig tartó, Koszta József mellett töltött periódus után, feltehetően 1903-ban Nagybányára ment, ahol az új irányzatokra mindig nyitott Iványi Grünwald Béla vette szárnyai alá. Szűk három esztendőt töltött a telepen, majd 1906 decemberében - Ferenczy Károly ajánlásával - Párizsba utazott.
Kezdetben a Julian Akadémiát, Jean Paul Laurens kurzusait látogatta, de idővel több más magániskolát is kipróbált, így megfordult a Grande Chaumiére-ban és az Académie Colarossi óráin is. A többi fiatal magyar festőhöz hasonlóan rá is jóval erősebben hatottak a hivatalos oktatáson kívül megtapasztalt élmények, a kávéházi beszélgetések, a pezsgő kiállítási élet, és az olyan művészeti szalonok, mint a Stein testvérek házában rendezett rendszeres összejövetelek. Perlrott is feltehetően itt, Leo és Gertrude Stein szalonjában ismerkedett meg André Derainnel, George Braque-kal és későbbi mesterével, Henri Matisse-szal.
Perlrott, bár egyike volt a Matisse-iskolát megalapító szűk, nyolc művészből álló csoportnak, mégis műveinek többségén inkább mestere művészi elvei, mint alkotásainak közvetlen hatása érhető tetten. Korai, párizsi éveiben született képein egyszerre érződik a klasszikus hagyomány tisztelete, Nagybánya és Koszta útmutatása, a múzeumokban látott francia alkotások, elsősorban Manet műveinek inspiráló ereje, a fauvizmus majd a kubizmus stílusjegyei, s 1911-től, Spanyolországi tanulmányútjától kezdve El Greco festményeinek befolyása. Művészetére, mint vizsgált festményünk is bizonyítja, a századelő modern irányzatainak közös inspiráló előzménye, Cézanne is nagy hatást gyakorolt.
Mikor 1907 őszén Nagybányáról visszatért Párizsban, minden bizonnyal látta a Salon d'Automne által rendezett óriási Cézanne kiállítást, mely az alig egy éve halott, s már akkor a modernizmus atyjának kikiáltott mester kultuszát újra felizzította. Perlrott nem csupán témavilágát követte gyümölcsöket, dúsan redőzött drapériákat ábrázoló csendéletein, aktos kompozícióin, de sokat tanult műveinek kiegyensúlyozott, letisztult szerkezetéből is. Kállai Ernő találó megjegyzése szerint Matisse könnyed, franciás, oldott festőisége, képeinek áttetsző faktúrája ellentétben állt mindazzal, amit Perlrott magával hozott otthonról, s így nem véletlen, hogy a fiatal, útkereső magyar festő "Matisse felé sandítva is Cézanne-ra akadt."
A most bemutatott csendélet 1914-ben készült, abban az időben, mikor Perlrott összefoglaló jellegű, a szintézis igényével alkotott, méretükben is reprezentativitást sugárzó olajkompozícióit megalkotta. A redukált szín- és formavilág, a puritán témaválasztás és a végsőkig kiérlelt kompozíciós rend egyaránt Cézanne inspiráló hatását mutatja. Perlrott vérbő művészi temperamentumát, az érzéki, dús faktúrához való intenzív vonzalmát jelzi, hogy e képen is inkább a francia mester korai remekműveinek emléke dereng föl.
Az ezernyi árnyalattal megmozgatott zöldek és kékek tengerében felvillanó élénk színfoltok drámai hatást érnek el. A csendélet tárgyai, a hullámos szélű porcelántányér, a sarokra helyezett, gyűrött fehér drapéria, a háttérként kifeszített asztalterítő lilával és zölddel játszó sötét kék szövete és a barackok mindezzel opponáló élénk narancs-sárgája izgalmas koloritot eredményez. A látszólag esetlegesen odavetett, szinte tapintható tömörségű tárgyak szükségszerűséget sugárzó, tökéletesen stabil kompozíciót alkotnak, melyben az egyes elemek helyét a szerkezet egésze jelöli ki. Perlrott 1914-ben készített festménye - az életmű egyik legfontosabb darabjaként- kitűnően illusztrálja azokat a Cézanne festészetében gyökeredző hatásokat, melyek a korszak modern festészetének szinte valamennyi irányzatát megtermékenyítették, s oly inspiráló módon mutattak utat az éledő magyar avantgárd fiatal tehetségeinek.
Molnos Péter