A művészettörténet területén is alapszabály, hogy egy életművet sohasem ítélhetünk meg az alkotó utólagos, saját korábbi korszakairól adott véleménye alapján. Nem ritka, hogy a művészek kegyetlen purizmussal száműznék pályájuk egy-egy periódusát, megtagadva, sőt legszívesebben elfelejtve korai éveik munkásságát. Elég csupán Bortnyik Sándor esetét felidézni, aki radikális eszmei fordulata után életművének legértékesebb, a nemzetközi festészet konstruktív irányzataival rokonságot mutató darabjait, s ezekkel együtt az izmusok szinte teljes skáláját dobta volna szíve szerint tűzre. A mostani aukció két, kiemelkedő művel reprezentált alkotója, Berény Róbert és Bernáth Aurél pályája is hasonló tanulságokat hordoz. Berény korai, fauveos periódusa csak az elmúlt években nyerte el a művek kvalitása által elvárható kiemelkedő presztízst, s Bernáth avantgárd ihletésű Graphik mappáját is csupán az utókor helyezte az absztrakt művészet legjelentősebb grafikai sorozataival egy színvonalra.
Maga a festő a húszas évek közepétől fogva felesleges tévútnak titulálta korai, konstruktivista ihletésű kísérleteit. Barcsay Jenő szintén azok közé a mesterek közé tartozott, akik az egységes, töretlenül ívelő életmű ideáljának igézetében - idősebb korukban visszatekintve - igyekeztek tudomást sem venni induló periódusaik meghaladottnak vélt alkotásairól. 1928 előtt készült műveit sok esetben saját maga semmisítette meg, kromofággal lemosva tette őket alkalmassá újabb képeinek hordozó alapjául.
A magyar Vadakkal fennálló analógia ebben a gesztusban is szembetűnő:
a század első évtizedének modern kísérletezői is gyakran festették át kiemelkedő remekműveiket. Sokan közülük - Barcsayhoz hasonlóan -, gyötrő szegénységben és fékezhetetlen alkotói vágyban égve így hidalták át a visszahúzó materiális nehézségeket. A magyar művészet történetének egyik legnagyobb tragédiája, hogy sem a századfordulót követő években, sem pedig a két világháború között nem létezett olyan erős hazai műgyűjtői réteg, mely a legújabb kísérletekre nyitott szemmel reagálva - támogató vásárlásokkal - lefogta volna a művészek önpusztításra, e sajátos képrombolásra hajlamos kezét.
Barcsay Csendélet asztali órával című képe különleges helyet foglal el a festő életművében. 1927-ben született, közvetlenül a jellegzetes, közismert barcsays hang megtalálása előtt, a Rudnay igézetében született pályakezdő művek után. Stílusa, szín- és formakezelése cáfolhatatlan bizonyítékot nyújt arra nézve, milyen impulzusok hatottak rá ezekben a hónapokba: Cézanne és Aba-Novák művészete egy rövid, de kiemelkedő remekműveket termő időszakra elvarázsolta a fiatal festőt. Ez az alig egy esztendőt kitevő periódus sokáig rejtve volt a műértők előtt, sőt a monográfiák is rendre megfeledkeztek róla. Először a Kieselbach gyűjtemény 1999-ben megjelent második gyűjteményes albumában láthatott a közönség e korszakból származó, a most aukcióra kerülő festménnyel közeli stílusrokonságban álló Barcsay képeket. A többek között Aba-Novák és Patkó remekműveit rejtő, igali Baumgartner gyűjteményből Kieselbach Tamás kollekciójába került alkotás; a Csendélet gyümölcsökkel és pohárral és a más forrásból származó Gyárudvar - tökéletesen alátámasztják azokat a szavakat, melyek Barcsay Jenő egyik interjújában olvashatók, s a párizsi ösztöndíjból
1927-ben hazatérő fiatal művész első hazai élményeit idézik fel:
"Aba-Novák egyszer megkérdezte tőlem, hol töltöm a nyarat. Nem tudom - nincs egy vasam sem - ezt válaszolhattam. Ő folytatta: Mi a feleségemmel Igalba megyünk. Dr. Baumgartner Sándor biztosít lakást. Én bizony velük tartottam.
A lakás az iskolának egy terme volt - akkor már nem folyt tanítás.
A feleség, Kató főzött, és nekem is jutott belőle. Kiváló, de nehéz ételeket csinált, pl. töltött káposztát. Patkó is nagy étvágyú volt, még Aba-Nováknál is többet evett: akár 12 - 15 tölteléket! Ha meg szilvás gombóc volt, még annál is több fogyott. A társaságnak nagyon örültem. Én Aba-Novákkal és Kelemen Emillel laktam. ... (Aba-Novák) megzavart, mert a varázsa alá kerültem. De hiszem, mégis a jó hatás volt az erősebb, mert a becsületes munkára inspirált." Az analizált, síkokra bontott formák, a szisztematikus, lépésről-lépésre haladó kompozícióépítés Aba-Novák képei mellett Cézanne szerkesztő szellemét idézi. Hozzájuk hasonlóan Barcsay is szinte reliefszerűen kezeli a vászonra kerülő olajfestéket: az ecsetvonások iránya és a frissen felkent festék felületébe karcolt rovátkák ritmusa is a logikus konstrukció egyensúlyát szolgálja. A Csendélet asztali órával című kép Barcsay sokáig alig ismert, átmeneti korszakának kiemelkedő példája, a 20. századi magyar festészet egyik legnagyobb hatású mesterének izgalmas alkotása.
Molnos Péter