Ha valaki a 20. század megrázó fordulatokban gazdag, tragikus egyéni sorsokkal és végletesen abszurd epizódokkal terhes magyar történelmét egyetlen család történetével akarná illusztrálni, a Perlmutter família két generációja bámulatosan gazdag alapanyagot szolgáltatna számára. A 20. század elejének anyagi és szellemi fényűzéséről, a nagypolgári lét kifinomult, nobilis gazdagságáról ugyanúgy képet kaphatna általa, mint arról a jellegzetesen közép-európai sajátságról, ahogy a világtörténelmi léptékű változások egy pillanat alatt morzsolják fel az itt élők mindennapjainak külső és belső kulisszáit. Perlmutter Izsák Család című alkotása ismét egy olyan festmény, melynek elemzésekor nem szabad kizárólag a művészettörténet és az esztétika hagyományos határain belül maradni, de mögé vagy mellé kell festeni az alkotó egyéni sorsát, a mű kalandos utóéletét és az ország 20. századi történelmének néhány fontos momentumát.
Perlmutter Izsák 1866-ban született, jómódú polgári családban, művészetszerető szülők gyermekeként. Édesapja korán meghalt, szerepét ezután nagyapja, a korábban a kőbányai sörgyárat is birtokló, több pesti bérházat megvásárló Perlmutter Jakab vette át. Öntudatos, zsidó nagypolgárnak nevelte unokáit, s maga is műkedvelő lévén támogatta Izsák festői ambícióit. A család az Andrássy út 60. szám alatti - saját tulajdonukban lévő - bérházban élt, a nyarakat az Esztergom megyei bélai birtokukon töltötték.
Perlmutter Izsák jogi egyetemi tanulmányait megszakítva a művészi hivatást választotta, kezdetben Magyar Mannheimer Gusztávnál, majd Karlovszky Bertalannál és Bihari Sándornál tanult. A 19. század kilencvenes éveinek közepén Párizsban, a Julian Akadémián folytatta tanulmányait, majd az évtized végén Hollandiában, kezdetben Larrenben, majd Vollendamban telepedett le. 1904-ben visszatért Magyarországra, s az első években zömében Szolnokon dolgozott. 1908-ban megvásárolta Vécsey gróf villáját Rákospalotán, s ide költözött feleségével és fogadott lányukkal. Lakóhelyének meghitt enteriőrjeit és a villa hangulatos kertjét festményeiről ismerhetjük meg. Életstílusát, a korszak nagypolgárságának - ma már szinte elképzelhetetlen - szellemi és anyagi nívóját jól jellemzi az a néhány mondat, melyet Géber Antal, a korszak műgyűjtőinek és műbarátainak személyes ismerőse írt Dr. Perlmutter Alfrédról, Izsák testvéréről:
"Apja orvos és ügyes amatőrfestő volt.
A Louvreben másolt festményei hatottak fiaira, Izsákra és Alfrédre, hogy azok már zsenge gyermekkorukban a művészetek iránt érdeklődtek. Izsák csakugyan kitűnő festőművész, Alfréd nem kevésbé finom érzésű, kitűnő gyűjtő lett. A polgári életben, jogi, vegyészi, phizikusi és agrártudományi oklevéllel, szabadalmi bíró volt. Maga is vagyonos ember, aki ezen felül gazdagon nősült, hivatalos elfoglaltsága mellett szabadon élhetett nemes kedvteléseinek, sokat utazott, látott és némi különcködéseket is megengedhetett magának. Feleségének kitűnően placirozott rokonsága módot adott arra, hogy télen Eugénie tanti párisi palotájában, nyáron dauvillei villájában, tavasszal és ősszel Horace Landau nagybácsinak, a nagyszerű bibliophilnek és gyűjtőnek fiesolei Pietra-villájában otthonosan vendégeskedhettek és mindenkor egy-egy szép műtárggyal megajándékozva térjenek haza. Rendkívül művelt, olvasott, választékos megjelenésű, sok tekintetben különc ember volt. Páris és London legelső szabóinál, fehérnemű- és cipőkészítőinél dolgoztatott, kalapjait a párisi Gelot, a londoni Lock mérték után készítette, botja, ernyője a londoni Brigg-től volt, inggombjai igazgyöngyök, harisnyatartóinak csattja aranyból volt, mert egy úr a testén hamisat nem visel. Az aktához csak kesztyűs kézzel nyúlt, mindvégig lúdtollal írt. A Japán kávéház művészasztal-társaságának beltagja volt, kitűnő konyhájú házában a kultivált előkelő társaság találkozott. Finom ízlésű, nagyon nobilis gyűjtő volt. Soha nem alkudott. Vagy eltalálták, amit méltányos árnak gondolt, vagy szó nélkül elállott a vásártól. Sőt néha azzal lepte meg az eladót: No, no
nem lesz az kevés?"
Perlmutter Izsák - az örökölt vagyon által nyújtott anyagi biztonság miatt - minden idejét és energiáját a művészi tanulás és tájékozódás szolgálatába állíthatta. Hazatérése és itthoni letelepedése után is - az első világháború kitöréséig - minden év májusát, a múzeumok nagy tavaszi szezonjait Párizsban töltötte, sőt francia művészeti szövetségek tagjaként rendszeresen ki is állított a világ képzőművészetének fővárosában. Tizennyolc ízben szerepelt a Salon tárlatán, többek között most bemutatott alkotása, a Család is feltűnt a Grand Palais falain 1911-ben. Önéletrajza szerint kezdetben a francia naturalista irány, elsősorban Bastien-Lepage - Csókot, Ferenczyt, Iványi Grünwaldot is megihlető - hatása alatt állt, majd a merészebb, "szélesebb technikájú, impresszionistának nevezett irányt" követte. Hollandiában töltött évei alatt kezdetben szinte monokróm, sötét színvilágú népéletképeket festett, de idővel palettája fokozatosan kiszínesedett.
A népéletkép témáját, mely életművében egyértelműen holland eredetű - Csók Istvánhoz hasonlóan - nem illusztratív, hanem elsősorban festői lehetőségei miatt használta. Jól látható, hogy Perlmutter erős színhatásokat kedvelő művészi alkata a gazdag népviselet és a szűk térben zsúfolódó tárgyak ábrázolásával lehetőséget keresett és talált a képfelület dekoratív ritmizálására. A ragyogó szín és az önálló életre kelő, szinte kalligrafikus elevenségű ecsetvonás válik e zömében rákospalotai enteriőröket ábrázoló képeinek valódi témájává.
A most bemutatott, Család című festmény kiemelkedő jelentőségét mutatja, hogy a festő 1921-es, mintegy 79 művet bemutató gyűjteményes kiállításán ez a mű volt a második legdrágább alkotás, s hogy reprodukciója Perlmutter - Lázár Béla által írt - monográfiájának címlapján szerepel, sőt a művészeti író a kötet szövegében is hangsúlyozta a mű jelentőségét: "Újabb helyzetkép: a család. Az anya és a kis nővér a háttérben, a fiatal férj, az asszony és a gyerekek az előtérben. A férfi almát kínál a gyereknek, ki megbúvik anyja ölében. A nyugodalmas jelenet csodás színpompában ragyog. Az anyagok színe, az asszony lila ruhája, a gyermek sárga szoknyája, a háttér szürke fala külön-külön is élnek, hanem azért az egészen végigrezgő fény megteremti a lokális színek csodás összhangját. Mindenik ezer árnyalatban ragyog fel s a színérték különbségek tért teremtenek és formát éreztetnek. A kolorisztikus hatásoknak ez a gazdag alkalmazása jellemzi Perlmutter új stílusát. A legegyszerűbb jelenségeknek színhatásából ragyogó színpompát fejleszt ki."
Perlmutter Izsák korának egyik legelismertebb magyar művésze volt. Művei a világ számos nagy múzeumában helyet kaptak, sőt mai napig az állandó kiállítások szereplői. A római Museo Capitolio, a velencei Galleria d'Arte Moderna és a stockholmi Nemzeti Múzeum mellett Oslo, Nürnberg, London és Brüsszel városa vásárolta meg képeit, sőt 1926-ban az a kitüntetés érte, hogy a firenzei Uffizi is - Magyarországról Csók, Rippl, Benczúr, Szinyei Merse és László Fülöp után - festményt kért tőle legendás önarcképgyűjteménye számára.
Perlmutter Izsák 1932 tavaszán váratlanul meghalt, vagyona fogadott lányára szállt, utóörökösként pedig - műveivel együtt - a budapesti Zsidó Hitközségre, egy majdani Zsidó Múzeum alapításának anyagi fedezetét szolgáltatva. Ám a bevezetőben említett jellegzetes közép-európai sors még fordított egyet a történet menetén: Perlmutter lánya, aki az első világháború idején feleségül ment a perzsa főherceghez, majd fiatalon megözvegyült, Ahmed Ali Mirza néven - apja állandó modelljeként, féltő gondoskodásától övezve - élt a család Andrássy úti bérházában. Az egyedül maradt főhercegné tájékozatlanságára jellemző, hogy megörökölt bérházának egy részét a negyvenes években bérbe adta a nyilas pártnak, amely itt rendezte be a hírhedté váló, s később a kommunista ÁVH központjaként is működő Hűség Házát.
Ahmed Ali Mirza főhercegnét a szovjet megszállás után nem sokkal a Heves megyei Domoszlóra telepítették ki, ahol az egykor főrangú körülményekhez szokott hölgy kapás napszámosként dolgozott, s egy földpadlós kunyhóban lakott haláláig.
Molnos Péter