MATISSE TANÍTVÁNYA
Perlrott Csaba Vilmos ahhoz a fiatal festőnemzedékhez tartozott, amely már megengedhette magának, hogy az akadémiai klasszikus stúdiumok helyett modern szellemiségű magániskolákban képezze magát. Az életrajzi források ellentmondásait kiküszöbölve a mai művészettörténeti kutatás szerint Perlrott 1903-ban érkezett Nagybányára, majd 1906 végén jutott el Párizsba, ahol több magániskolában is megfordult a következő évben. Több évig töltötte a teleket Párizsban, a nyarakat pedig Nagybányán, ahol lezajlott már az összeütközés a konzervatívabb alapítók és a francia vadak szellemiségétől átitatott fiatal neósok között. Perlrott – értelemszerűen – a neósok táborával tartott, hiszen nemcsak képein jelent meg Matisse egyértelmű hatása, hanem beiratkozott a fauve mester híres szabadiskolájába is. Mattise mellett a klasszikus szobrászat és Cézanne hatása volt megkerülhetetlen művészete kiforrásában. Nem véletlen írta 1909-es kiállításáról Bölöni György, hogy „vörös színei, feszülő zöldjei, kirobbanó sárgái szemet szúrnak, pedig a művészet szabadsága – hogy nagyon prózaiasan beszéljünk – meg sem engedi, ilyeneket fennakadjunk. A képe pedig pogány, egészséges fejezet az emberi életből, friss, üde, és olyan általános emberi érzéseket ad, olyan monumentális masszáját hozza mozgásba szenzációinknak, hogy igazán antik márványszobrok azok, amelyek ilyenformán nyúlnak hozzánk.”
EL GRECO BŰVÖLETÉBEN
Két párizsi kiállítás után Perlrott a frissen alapított, modern szemléletű művésztelepre, Kecskemétre költözött 1910-ben. Ősszel viszont ismét Párizsba járt, majd Matisse-t követve Spanyolországba utazott. A francia festők már az 1860-as évektől tanulmányozták a spanyol klasszikusokat, mindenekelőtt Velázquez és Goya művészetét. Az expresszív formatorzítások és fauve erővonalak előképeit kereső modern alkotók viszont El Greco manierista festészetét fedezték fel maguknak a 20. század elején. Perlrottot elsősorban El Greco drámai színkezelése és nyúlánk figurái ragadták meg Spanyolországban, műveit kereste fel Madridban, Toledóban és Sevillában is. „Igaza volt tanár úrnak, amikor azt mondta, hogy ki van zárva, hogy Cézanne ne ösmerte volna Grecót” – írta egy levelében hazulra, Lázár Bélának. Az inspiráció erejét bizonyítja, hogy 1911-ben újra visszatért Spanyolországba. El Greco iránti rajongásában osztozott a legnagyobb magyar műgyűjtővel, Nemes Marcellel, aki „menedzserként” személyesen is szerepet játszott a manierista festő európai újrafelfedezésében, ugyanakkor Kecskeméttel is szoros közelségbe került a művésztelep támogatójaként és a képtár alapítójaként.
A következő éveket, egészen 1914 tavaszáig, Perlrott felváltva töltötte Párizsban, Münchenben, Madridban és Kecskeméten. Közben megkísérelte összeegyeztetni egymással az El Greco-féle figuraalkotás és a cézanne-i térszerkesztés tanulságait (pl.: Modellek, 1916, Magyar Nemzeti Galéria). Minden bizonnyal látta El Greco egyik legismertebb kompozícióját, a Toledó látképét, melynek két változata létezik, egyiket New Yorkban, a másikat Toledóban őrzik. A most vizsgált budapesti látkép esetében – de több kecskeméti Perlrott-képnél is nyomon követhető ez –, a Mátyás-templom gótikus tornyának csúcsából kiáradó erővonalak és viharos fellegek egyértelműen megidézik viharos fénycsíkokkal szabdalt drámai toledói égboltot. Találóan jegyezte meg róla Elek Artúr a Nyugat hasábjain 1923-ban: „Finom érzékkel talált rá arra a stílus rokonságra, mely a német gótika és a maga formabontó vágyai között van. Gótikus templomok csúcsíves belseje száz szögbe törött felhevült képzeletében.”
BUDAPESTI VEDUTA
A most vizsgált budapesti látképet két részre osztja a Duna kék sávja, amelyet középen a Széchenyi Lánchíd karcsú építménye ural. Embereknek és járműveknek nyoma sincs, egyedül egy lapátkerekes folyami gőzös úszik a hullámok hátán, az épített városi táj egyes elemei viszont pontosan beazonosíthatóak. A kép alsó felét a pesti hídfő előtt elterülő Széchenyi tér északi fele tölti ki. A teret a festmény készülése idején Ferenc Józsefről nevezték el, korábban pedig Rakpiac néven ismerték, hiszen itt zajlott a vízi úton érkező áruk kirakodása, illetve a vámolás, amire a rakparton álló épületekben került sor. A bal alsó sarokban Huszár Adolf 1887-ben felállított historizáló szobra magasodik, amely a „haza bölcsének”, Deák Ferencnek állít emléket. Az ülő figurával szemben állt a tér névadójának, Széchenyi Istvánnak a szobra, de ez már nem látható Perlrott képén, mert ő a Gresham-palota melletti épület emeletéről tekintett le a városi panorámára. A Deák Ferenc-szobor körül a teret a már korábban elkészült, ágyásos szigetekkel és sétányokkal teli kis park díszíti. A Duna túlpartján a még palotákkal beépített, egykori Clark Ádám tér látható, lezárva az Alagút sötét nyílásával. Felette a Sándor-palota és a régi karmelita kolostor világos tömbje húzódik, mögötte az egykori Honvédelmi Főparancsnokság neobarokk kupolája magasodik. A várdomb oldalában, bal oldalon a Sikló pályájának barna sávja még szerepel, a királyi palota tömbje viszont már nem fért rá a kompozícióra. Jobb oldalon, a rakpart és a várbeli lakóházak apró ablakokkal rovátkázott színes tömbjeinek végén a Mátyás-templom gótikus tornya zárja le a panorámát, félig látni engedve a Halászbástya tornyos építményét.
A Perlrott által festésre kiválasztott, Széchenyi-téri telken korábban a Hild József által tervezett, mindössze kétszintes Diana fürdő állt, amely helyére a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank építtette fel az 1909-ben átadott, ma is látható, jelenleg a Belügyminisztériumnak otthont adó eklektikus palotáját. A kép panorámájának nyílásszöge alapján a művész egyértelműen ennek a banképületnek az egyik emeleti helyiségében dolgozott, a pesti látképektől teljesen szokatlan, magaslati nézőpontból. A fauve ihletettségű párizsi tájképek, metropoliszhoz illő léptéke esetében megszokhattuk az emeleti perspektívát (nemcsak Perlrott esetében, hanem például Czóbel ablakból festett utcaképeinél vagy Tihanyi Lajos két éve elárverezett, 1908-as Pont St. Micheljénél), de a hazatérő művészek inkább festették a művésztelepek szűk képkivágatos, mezővárosias-kisvárosias vedutáit a poros földutakra kihelyezve állványukról, Nagybányától kezdve, Kecskeméten keresztül, egészen Szentendréig. Így tett Perlrott is, akitől több kecskeméti fauve látképet ismerünk, köztük a híres Kálváriát (1910–1911, Kecskeméti Katona József Múzeum). De ugyancsak ő jegyzi az egyik legszebb tágas terű, madárperspektívából készült modern budapesti látképet, amely a Rókus-templomot jeleníti meg a körülötte zajló nagyvárosi forgalommal, omnibuszokkal, lovaskocsikkal és járókelőkkel (Budapesti látkép a Rákóczi úttal, 1910-es évek, magángyűjtemény). Ez a legközelebbi párdarabja a most vizsgált, unikálisan széles panorámát befoglaló, mégis modern budapesti vedutának.