FELLEGI-GYŰJTEMÉNY
(24-38. tétel)
A Fellegi-gyűjteményről
Az 1907-ben született, a húszas évek folyamán Rákosi Szidi legendás színiiskolájában tanult, 1945 után a Pesti Színház rendezőjeként, majd a Jókai és a Thália Színház színészeként dolgozó Fellegi István a hatvanas évek közepén kezdte el felépíteni kollekcióját. A korabeli gyűjtőkhöz hasonlóan beszerzéseinek legfontosabb forrása a Bizományi Áruház Vállalat volt: mind az aukciókról, mind a néha fantasztikus minőségű műtárgyakat felvonultató bolti forgalomból is több jelentős mű került be a 20. század elejének klasszikus magyar mestereire fókuszáló gyűjteményébe. Fellegi egyik első jelentős trófeája Aba-Novák Vilmos „Gazdag” cirkusz című képe volt, melyet kiemelkedőnek számító, 30 ezer forintos leütési áron vásárolt meg az 1967. decemberi árverés első tételeként.
A következő néhány évben számos Vaszary, több Koszta és Fényes Adolf-mű, valamint Derkovits és Egry alkotásai kerültek hozzá, 1972-ben pedig ismét egy kapitális remekművet sikerült becserkésznie. Rippl-Rónai kukoricás korszakának egyik kiemelkedő darabja, a Nyár a mezőn (Cséplés) a karácsonyi aukción került a gyűjtő birtokába.
E néhány kiválasztott példa is igazolja, hogy ezekben az években a BÁV árveréseinek hatása Fellegi kollekciójára, sőt a korszak műgyűjtésének egészére nézve is szinte túlbecsülhetetlen volt: nem csupán elsődleges beszerzési forrásként volt megkerülhetetlen, de egyrészt a leütési árak automatikusan alakították a képek szerzők szerint differenciálódó árszínvonalát, másrészt a MOM kultúrházában rendezett, százakat megmozgató események kitűnő terepet nyújtottak a műgyűjtés terén létszükségletnek számító kapcsolatépítésre. Mindezzel együtt hiba volna azt gondolni, hogy a gyűjtők, így Fellegi István számára is egyedül az aukciók jelentettek alkalmat a szerzeményezésre. A bolti forgalomban kifogható csemegék és a néha exkluzív közvetítőként működő becsüsök célzott figyelme nem egy esetben örvendeztette meg a jó szemű, vagy megfelelő kapcsolatokkal rendelkező gyűjtőket. A visszaemlékezések szerint a hetente kétszer, kedden és pénteken megrendezett zsűrizések, vagyis a korábban átvett anyag múzeumi szakértők segítségével végrehajtott ellenőrzése után, mikor a friss anyag kikerült a Szent István körúti BÁV üzlet falaira, egy stabil összetételű, gyűjtőkből és művészekből álló társaság azon nyomban „lecsapott” az ígéretes darabokra. E hely – ahonnan a törzsvendégek gyakran átvonultak a közeli, időközben presszóvá züllesztett Luxor kávéházba - a műgyűjtés „templomaként” szolgált, ahol a szertartás főpapjaiként működő idősebb, tapasztaltabb műbarátok a folyamatos eszmecserék mellett a fiatalabb generáció tagjait is beavatták szenvedélyük rejtelmeibe.
E társaság egyik központi alakja volt a mára már szinte teljesen elfeledett Garzó Gyula, aki az Unikum gyárban betöltött portási posztjára alaposan rácáfolva fantasztikus gyűjteményt épített fel az ötvenes és hatvanas évek folyamán. Egyike volt azoknak, akik e rejtőzködő körből szinte mindenkit ismertek, így gyakran közvetítőként is fellépett a cserék vagy eladások esetén.
Egy, a Fellegi-hagyatékban fennmaradt levél tanúsága szerint Garzó nem csupán a magánosok táborában, de múzeumok és gyűjtők között is hírvivő kapocs volt: Fellegi rajta keresztül értesítette egyszer a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatóságát, hogy esetleg hajlandó lenne megválni két remek Egry-festményéről a badacsonyi Egry Múzeum számára.
A hatvanas-hetvenes évek magyar műgyűjtőinek legtöbbjéhez hasonlóan Fellegi István is kiérlelt, szigorú koncepció nélkül fejlesztette válogatását. Leginkább a 20. század első felének klasszikus értékei, az akkori (és mai) műkereskedelem sztárjai vonzották, így természetesen Koszta, Vaszary, Rippl-Rónai, Mednyánszky, Czóbel, Márffy, Szőnyi, Egry, Aba-Novák és Fényes egyaránt képviselve volt gyűjteményében. Ezt a törzsanyagot egy-egy 19. századi mester, néhány remek Nagy István-mű, egy szentendrei Ámos-festmény, az avantgárd irányába pedig Uitz Béla tusképeinek meglepően gazdag sorozata tágította ki. A nagybányai festészet hiányát egy mellbevágóan erős Glatz Oszkár-kép enyhítette, mely egykor a Fellegi-lakás falán Rippl-Rónai már említett, kukoricás képe mellé kerül.
A kollekció, mely csúcspontján, a hetvenes évek végén közel hatvan darabot számlált, a korszakban és e gyűjtőkörben megszokott módon teljesen beborította a falakat. A 20. századi magyar festészet e remekművei, mint egy műtörténeti mozaik felnagyított építőkockái ma elmozdulnak évtizedeken át megszokott helyükről, hogy először kilépjenek a nagyközönség elé, majd megtalálják új helyüket Fellegi István késői követőinek otthonaiban.
Molnos Péter