IRODALOM
Tolnai Károly: Ferenczy Noémi. Bisztrai Farkas Ferencz, Budapest, 1934.
Jankovich Júlia: Ferenczy Noémi. Corvina, Budapest, 1983.
Pálosi Judit: Ferenczy Noémi. FUGA, Budapest, 1998.
Bodonyi Emőke: Teremtés. Ferenczy Noémi művészete. Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, 2020.
Korszakalkotó pozíció
„A lélek új valóságát ismeri, új hitnek a birtokában van. Művészi problémája csak ez: hogyan ölthet testet a művészetben az új valóság. Művészete levetette az európai szubjektivizmus önkényességét, művei egyetemes formájuk és tartalmuk által ismét mindenkihez szólnak” – kezdte egész himnikus hangnemben Tolnay Károly 1934-es Ferenczy Noémi monográfiáját. Tolnayt (Charles de Tolnay) a szakma az egyik legnagyobb karriert befutó magyar művészettörténészként tartja számon, aki Amerikában és Olaszországban kutatta és oktatta a reneszánsz korszakát, számos alapművel gazdagítva a nemzetközi tudományos szakirodalmat. Nem lehet túlhangsúlyozni annak jelentőségét, hogy 1934-ben egy kortárs magyar képzőművészről írt monográfiát. Ráadásul, értékelése szerint Ferenczy Noémi nemcsak a hazai, hanem az egyetemes művészet történetében is korszaknyitónak számít: „A magyar művészet általa kapott először a szó szoros értelmében »korszakot alkotó« szerepet az egyetemes kultúrfejlődésben.”
Művészdinasztia
A középkorból ismerünk olyan nagy festődinasztiákat, amelyeknek több nemzedékéből is kerültek ki elsőrangú alkotók. De a Ferenczy családhoz hasonló nemcsak a hazai, hanem az egyetemes művészettörténetben sem akad. Az apa, Ferenczy Károly a nagybányai modern magyar festészet nagy hatású alapítója, akinek esztétikummal átitatott szellemiségét gyermekei is örökölték. Bár az idősebb fiú, Ferenczy Valér nem tudott apja szintjéhez felnőni tehetségben, a fiatalabb ikerpár, a szobrász Béni és gobelinszövő Noémi megújították a saját maguk által választott képzőművészeti ágat. Ugyan Ferenczy Noémi nem részesült formális művészeti képzésben, de a család szellemi körében a legkifinomultabb műveltséghez jutott hozzá. Nemcsak a nagybányai festőket ismerte jól, hanem a nyugati utazások során eljutott a legrangosabb európai múzeumokba is, Bécsbe, Firenzébe és Párizsba. Az első világháború vége felé pedig kapcsolatba került a Vasárnapi Kör társaságával is, ahol a kor legműveltebb koponyái gyűltek össze. (Itt ismerkedett meg – többek között – a fiatal Tolnay Károllyal.)
Szőttes és üvegablak
A Nagybányán felcseperedő Ferenczy Noémit a kézzel szőtt anyagok világa a falusi környezetben varázsolta el először. (Édesanyja, Fialka Olga is lelkesedett a népi szőttesekért, Ferenczy Károly Októberének asztalán is egy általa gyűjtött román terítő látható.) A papa tanácsolta, hogy ha már szőni szeretne a lánya, akkor látogassa meg a szőnyegszövés tradicionális központját, a franciaországi Manufacture des Gobelins-t. A müncheni és bécsi varrodákban eltöltött rövidebb idő után Ferenczy Noémi beiratkozott a neves párizsi műintézménybe. De a több száz éves kárpitszövő gyakorlat nem tudta magával ragadni. Az igazi elementáris művészeti élményt nem a gobelinek, hanem a katedrálisüvegek jelentették a számára. „Anyámmal nagyon sokat utaztunk. (…) Így jutottunk el Chartres-ba, a híres XIII. századbeli üvegfestmények katedrálisába. (…) A fénykévéktől ragyogó, gyönyörű, művészi üvegfestmények lebilincselő hatással voltak rám. Itt éreztem legelőször az alkotás vágyának azt a lebírhatatlanul ösztönző erejét, amely azóta sem hagyott el engem egész pályám folyamán” – nyilatkozta a művészi pályafutása kulcsélményéről 1926-ban.
Grand art
A hagyományos gobelin a klasszikus – és rendszerint nagy méretű – festészeti remekművek kárpitba való átültetéséről szólt. A festők készítették a mintaként szolgáló kartonokat, bejelölve a formákat és a színeket, de a kivitelezést a szövőmesterek végezték. Ferenczy Noéminak a család kibérelt 1912-ben egy műtermet Párizsban, ahol saját szövőszéken kísérletezhetett. A gobelinmanufaktúrából mellé felvett, idős mester teljesen megrökönyödött, mikor a fiatal lány nem sorról sorra haladt gépiesen, hanem egyben megszőtte a virág- és madármotívumokat. De nem csak ebben újított Ferenczy Noémi, hanem saját maga tervezte és készítette el kárpitjait, mint a középkori mesterek vagy az ő nyomukban járó, 19. századi angol preraffaeliták. Így emelte fel a gobelint a képalkotás magasművészeti rangjára, és ennek köszönhető, hogy értői (valamint gyűjtői) a festészettel teljesen egyenrangú alkotásokként viszonyultak munkásságához.
A természet ölén
Korai formavilága és motívumköre – ahogy a legfrissebb, 2020-as kiállításához írt katalógusban monográfusa, Bodonyi Emőke megállapította – „a késő középkori és kora reneszánsz millefleurs kárpitok, illetve a 16. századtól divatos verdűrök szellemiségét igyekezett újraértelmezni a sűrű vegetációval telített kompozícióin, amelyeken apró virágok és növények ezrei pompáznak”. A mitológiai és biblikus témák mellett a következő évtizedekben megjelentek gobelinjein a természettel harmóniában élő, fizikai munkát végző paraszti figurák, egyetemes emberi képmásokká stilizálva: favágók, kapálók vagy éppen gereblyézők. A most vizsgált kárpiton a jellegzetes nagybányai tájban két nőalak hajladozik gereblyéjével, azzal a megnemesített monotonitással, ami az alkotó munkamódszerét is jellemezte. (A megelőző munkafázisra, a fű lekaszálására a bordűrt díszítő kaszák utalnak.) Bár a karám és a távoli lombok a nagybányai plein air festményeket idézik, Ferenczy Noémi a harsogó-csillogó olajfesték helyett a lélekhez szóló színtónusok halk szólamaival játszik.
Művészetnek szentelt élet
Ferenczy Noémi – édesapjához hasonlóan – a befelé forduló, csak a lélek finom rezdüléseivel és szépségeivel törődő művészeszménynek élt. Amikor csak tehette, már kora reggel leült szövőszéke vagy munkaasztala elé, és egész késő délutánig dolgozott, csak egy rövid ebéddel megszakítva. Kizárt minden „zavaró” tényezőt belső világából, hogy csak a művészi alkotásra tudjon koncentrálni: férjétől pár év házasság után elvált, gyereket nem vállalt. Zárdai apácákra jellemző, teljes szellemi és fizikai odaadással szentelte életét a művészetnek. „Teljes magányban szeretnék élni. Sok drága energiát pazarlok arra, hogy sikerüljön megőriznem magányomat. Az életem úgy ki van töltve, hogy semmi sem fér már bele...” – mondta a Magyarország újságírójának 1937-ben. A szigorú munkamorál ellenére tevékeny részévé vált a magyar művészeti közéletnek, ünnepelt képzőművésszé, aki hosszú pályafutása során minden rangos díjat elnyert. (Sőt, róla nevezték el az állami iparművészeti díjat!)
Középkori áhítat
A középkori alkotókhoz hasonlítható művészi életfilozófiát Ferenczy Noémi értő kortársa, Oltványi-Ártinger Imre fogalmazta meg a legszemléletesebben 1934-es tanulmányában: „Az a műág – a gobelin-szövés –, amelyet magának választott, mert csak benne tudja kifejezni az életről való felfogását, a képzőművészetek bármely más fajánál fokozottabb mértékben veszi igénybe a művész teljes erejét és idejét, nemcsak ihletett perceit. Csupán az foglalkozhatik vele, aki a művészi alkotóerő olyan fokú és tartalmú koncentrációjára képes, amely eleve kizár minden ernyedést, és aki az élet legnagyobb jutalmának tekinti az öncélúnak látszó, de a megnyilatkozásban egyetemes értelmű és érvényű, külső behatások által meg nem zavarható munkaállandóságot. Ferenczy Noémi lelkialkata a középkori egyenvonalúság és az áhítat alkotóinak eredője. Értetlenül áll mindennel szemben, ami felületes, vagy napi célú.” Ennek a tökélyre törekvő műgondnak köszönhető, hogy kevesebb mint száz kárpitot készített élete során. A most felbukkant alkotása a kevés, magántulajdonban őrzött, kiváló kvalitású remekműveinek egyike.