Amit a XX. század első éveiben Lázár Béla szisztematikus kutatómunkája indított el, azt ma a műkereskedelem teljesíti ki: Paál László alkotásainak aukciós sikerei az elmúlt időben olyan műveket csalogattak elő "rejtekhelyeikről", melyek nem egy esetben több mint egy évszázadon keresztül bújtak meg magángyűjtemények mélyén, elzárva a nagyközönség és a művészettörténész szakma elől. 2004-ben két, mindaddig lappangó, még reprodukcióról sem ismert Paál László festmény bukkant elő, melyek közül egy a művész hollandiai, beileni periódusát, egy pedig barbizoni korszakát reprezentálja. A most aukcióra kerülő kép - pontatlan adatokkal és téves származási hellyel - szerepel ugyan Bényi László 1983-ban megjelent monográfiájában, ám a rossz minőségű fekete-fehér reprodukció alapján mindeddig nem ítélhettük meg a kép igazi kvalitását. A felbukkant festmény végre számot ad arról, amiről az illusztráció hallgatott: a Barbizoni táj minden túlzás nélkül az életmű egyik kiemelkedő darabja, a legszebb Paál László kép, mely az elmúlt évtizedekben a hazai műkereskedelemben megfordult.
Vannak olyan helyek a Földön, melyek különleges erővel hatnak a művészekre. Évszázadokon keresztül, generációk hosszú során át vissza-visszatérnek hozzájuk, ihletet merítenek belőlük. Minden kor, minden stílus megtalálja azt a tájat, a valóságnak azt a részletét, mely a legalkalmasabb alapanyagul szolgál mondanivalójának megfogalmazásához. Antik romok, a történelem dicsőséges fejezeteinek porladó emlékei, az idő könyörtelen múlásának mementói a heroikus, idillikus tájkép festőinek képzeletét ragadta meg, míg a nyüzsgő várost a 20. század modern irányzatai emelték művészetük legfőbb témájává. Nem véletlen, hogy a 19. század romantikus, realista irányzatai elsősorban az erdős tájban találták meg a látványvilágnak azt a részletét, mely kiinduló pontot, megnemesíthető "nyersanyagot" szolgáltatott művészetükhöz.
Barbizon, a fontainebleau-i erdő szélén, Párizstól ötven kilométerre fekvő apró falu mintegy fél évszázadon keresztül a tájképfestők legkedveltebb helyszíne volt. Nem csupán Franciaországból, de Európa majd minden pontjáról érkeztek oda művészek, sokan éveket, sőt évtizedeket töltöttek a táj tanulmányozásával. Rousseau, Corot, Diaz, Daubigny, Dupré és társaik után Paál Lászlót is mélyen megérintette a környék hangulata, mikor bécsi és düsseldorfi tanulóévek után, hollandiai tanulmányútját követően, 1873 tavaszán letelepedett Barbizonban. "Megtaláltam azt, ami után szívem vágyott - írta egyik levelében -, nem hiszem, hogy van szebb vidék a világon".
A most aukcióra kerülő, Barbizoni táj című festmény több meglepetést is tartogat. A képet -a festő saját kezű felirata alapján - szokatlan pontossággal helyezhetjük el az életművön belül. A festmény 1875. augusztus 22-én készült, a fontainebleau-i erdőben található Dagneau (Dagnan, Daignan) közelében, apró tavakkal szabdalt tájban. A környék a barbizoni festők egyik kedvelt motívuma volt, Theodore Rousseau Híd Dagneau-nál című, a Cincinatti-beli Taft Museum of Art tulajdonában lévő képe is itt született. Különleges szerencse, hogy fennmaradt egy olyan korabeli fotográfia, mely éppen a festményen látható facsoportot ábrázolja, azonos nézőpontból, némileg eltérő képkivágatban. A fotó készítője Gustav Le Gray, a francia fotóművészet egyik legnagyobb 19. századi alakja, Nadar egykori mestere, az aukciók mai sztárja. Képeiért versengenek a világ legnagyobb múzeumai és magángyűjtői: egy barbizoni fa-tanulmányát néhány évvel ezelőtt közel fél millió fontért árverezték el, s egy tengeri tájképe még ennél is nagyobb sikert ért el. A festőként induló Le Gray, akinek számos alapvető fotókémiai találmány is a nevéhez fűződik, az 1850-es évektől készített fotósorozatokat a fontainebleau-i erdőben, a barbizoni festők tájfelfogásával és kompozíciós modorában. Számos képe közeli rokonságot mutat Paál László alkotásaival is, néhány darabja pedig azonos táji részletet ábrázol. A most aukcióra kerülő festmény párja az 1875 körül készült Mare a Dagneau című fotográfia, de a fontainebleau-i út ismert motívumát is mindketten feldolgozták. Le Gray Paálhoz és a többi barbizoni festőhöz hasonlóan nagy hangsúlyt fektetett a felhők megjelenítésére, nem véletlen, hogy a párizsi Bibliothéque Nationale régi épületében a közelmúltban rendezett monstre kiállítása is a "Nuages", Felhők címet viselte. Tájfotói mellett portréi is jelentősek, számunkra minden bizonnyal Türr Istvánról, Garibaldi tábornokáról készített, 1860-as arcképe a legemlékezetesebb.
Le Gray fotója mindennél jobban illusztrálja Paál László és a barbizoni tájképfestők alapvető kötődését a látható világ valóságához, szoros kapcsolatukat a fizikai látványhoz. Ha a festmény jobb szélén álló, lombját vesztett fa képét összehasonlítjuk a fotó azonos motívumával, a tökéletes hasonlóság Courbet szavait juttatja eszünkbe: "A festőművészet csupán a látható és tapintható tárgyak ábrázolásával foglalkozik". Paál nem konstruál önkényesen vagy éppen megcsontosodott akadémiai elvek alapján képzeletbeli tájat, heroikus, romantikus színpadot, az előtte feltáruló világ részletét nem halmozza tele antik vagy középkori romokkal, nem épít kompozíciót, mert rátalált a természet minden szegletét átható, minden zugában tetten érhető hangulatra, mely csendes kontemplációra sarkall, gyengéden felold a természeti világ nagy egészében, vagy éppen vad szenvedéllyel telíti a lelket. Látszólag jelentéktelennek tűnő élmények, a világ sokáig figyelemre sem méltatott részletei válnak kedvelt témáivá: egy-egy magányos fa, az erdő árnyékos sűrűje, tisztás vagy tág horizontú, szélesen elterülő sík vidék.
A Barbizoni táj megfestésének idején nem csupán Paál tájszemlélete, de festői stílusa is messze eltávolodott a bécsi akadémizmus aprólékos, száraz, rajzos felfogásától. A 17. századi holland tájfestészet nagyjainak - Ruysdaelnak és Jan van Goyennek - munkái, a barbizoni elődök, Rousseau, Daubigny, Corot képeinek látványa felerősítették benne festői, kolorisztikus hajlamait, széles ecsetvonásokkal, foltokból építi fel képeit. A felhőbe boruló nyár végi tájat, a helyi színek tompa teltségét rajzos, részletező felfogás helyett az egyszerű motívumok nagy egységben való megragadásával ábrázolja. A kompozíció csaknem szimmetrikus a középtengelyre, statikusságát, nyugodt mozdulatlanságát azonban az égbolt mozgalmas, lendületes ecsetjárással megoldott felülete élénkíti.
Paál László Barbizoni táj című festményének történetéről igen keveset tudhatunk. A képen látható hagyatéki pecsét tanúsága szerint a festő halála után a műteremben maradt, így egyike volt annak a hatvanöt képnek, melyek 1880. április 21-én árverésre kerültek a párizsi Hotel Drouotban. Az aukciós katalógus 43. és 44. tételénél egyaránt a Mare a Dagnan címet olvashatjuk, így ezek egyike lehetett a most bemutatott alkotás. A kép vakrámáján olvasó felirat alapján arra következtethetünk, hogy a festményt a 43-as szám alatt árverezték el. Az aukción minden kép elkelt, legtöbbjüket az árverés rendezésében is szerepet vállaló Mayer képkereskedő szerezte meg, de a vevők közt volt Sedelmeyer, Zola és a Magyar Nemzeti Múzeum is. A Barbizoni táj sorsát innentől kezdve homály fedi: Lázár Béla nem akadt a nyomára, s egyetlen későbbi kiállításon sem bukkant fel. Bényi László 1983-as monográfiájában közölte fekete-fehér reprodukcióját, ám forrását sajnos nem adta meg. A kép, Paál László egyik legszebb alkotása, 130 évvel elkészülte után került Magyarországra, s most először láthatja a művészetkedvelő közönség.
Molnos Péter