Százharminc évvel elkészülte után, az ismeretlenség homályából előtűnve kerül most a közönség elé Paál László 1877-ben megfestett alkotása, a Barbizoni erdő. Francia magángyűjteményből érkezett, egy olyan család tulajdonából, ahová csaknem száz esztendeje, 1909-ben került. Érintetlen, intakt állapota miatt tökéletes hűséggel tolmácsolja festőjének művészi akaratát, ecsetjének artisztikus, érzékeny, vibráló mozgását.
Egy-egy ismeretlen remekmű felbukkanása minden alakalommal különös, kivételes élményt jelent. Hasonló érzés keríthette hatalmába Lázár Bélát, korának egyik legünnepeltebb műkritikusát a századforduló első éveiben, mikor módszeres kutatásba fogott, hogy felderítse egy csaknem elfelejtett magyar művész, Paál László alkotásait. A véletlen folytán került szeme elé a festő egy kiváló műve, s e felfedezés öröme elszánt keresésre sarkallta. Franciaországi és itthoni kutatásainak kiváló eredményét - a művész mintegy negyvenhét megkerült alkotását - 1902-ben mutatta be a Nemzeti Szalon termeiben. A reveláló erejű kiállítás baljós epilógussal indult, mikor - még a megnyitó előtt - tűz ütött ki a múzeumban, s így Paál László öt alkotása, köztük a Fontainebleau-i út 3x2 méteres grandiózus kompozíciója megsemmisült, hét további festmény pedig megrongálódott. E szomorú epizód azonban nem feledtette a tárlat hatalmas sikerét, és nem csökkentette Lázár Béla eltökéltségét sem, mellyel Paál László műveinek további kutatását végezte. Három kiállítás létrehozása, számtalan cikk megírása, magyar és francia nyelvű monográfiák kiadása után, még 1937-ben is hosszú tanulmányt publikált a Magyar Művészet oldalain, a festő újabban előkerült műveiről.
A reprodukált alkotások közül az első, mely - ugyan téves adatokkal - később 100-as katalógusszámon Bényi László 1983-as monográfiájába is bekerült, a most felbukkant alkotás vázlatának, előtanulmányának tekinthető. Lázár leírása szerint a 24x32 cm nagyságú képet Paál egyik barátjának, Tony Conte-nak dedikálta, az ő hagyatékából került árverésre a harmincas évek közepén. A kisméretű, ma ismeretlen helyen lévő vázlat felbukkanása után mintegy hetven évvel előkerült a tökéletesen kidolgozott, nagyobb formátumú kép, Paál László barbizoni korszakának egyik ihletett darabja.
A tágas, nyílt teret, széles távlatot adó hollandiai tájélmények után a Párizstól ötven kilométerre fekvő fontainebleau-i erdő vált Paál festészetének legfontosabb témájává. 1873 tavaszán költözött az óriási erdő peremén fekvő apró faluba, Barbizonba, mely akkor már jó négy évtizede a tájképfestők legkedveltebb helyszíne volt Franciaországban. Rousseau, Corot, Diaz, Daubigny, Dupré és társaik után Paált is mélyen megérintette a környék hangulata. "Megtaláltam azt, ami után szívem vágyott - írta egyik levelében -, nem hiszem, hogy van szebb vidék a világon."
Paálnál - mint ahogy a legtöbb barbizoni festő esetében - az erdős táj legfőképpen meditációs motívum, a természet egy olyan szeglete, mely megihleti a lelket, s melyben az élmény kifejezésének vágya ábrázolható, konkrét formát találhat. Az így születő tájképek rejtett önarcképek - érzések, hangulatok, ábrándok és gondolatok nehezen megragadható esszenciái. A belső egyensúly, a belső összhang iránti vágy, a totalitás, a monumentalitás megragadásának óhaja ölt testet ezeken a képeken, nosztalgia egy felmérhető, bejárható, ijesztő távlatok nélküli világ iránt.
A most aukcióra kerülő kép kitűnően példázza Paál László festészetének egyik legfontosabb erényét, a faktúra kivételes szépségét. A megfestés artisztikuma, a felület bársonyos telítettsége, az ecsetjárás vibráló szellemessége olyan kimeríthetetlen élményt ad a szemnek, ami az ábrázolás témájától elszakadva, egy azon felül álló, autonóm minőséget képvisel. A természet látható, tapintható formái helyébe a festés módszere, a festék felülete lép: maga az alkotás - tárgyi valója és időbeli dimenziója - válik a kép legfőbb témájává. A festmény vibrálóan változatos faktúrája elemel a látvány felszínétől, a festés fizikája egyenértékűvé válik a természet fizikájával. Az ecsetvonások áramló játéka a színskála fegyelmezett egysége fölött bontakozik ki, a félhomály derengő fényei között áttetsző, bársonyos barna, zöld és vörös foltok kavarognak.
Az elmúlt néhány év műkereskedelmének története bebizonyította, hogy a jelentős aukciós sikerek előcsalogatnak sokáig rejtőzködő, lappangó, sőt ismeretlen remekműveket. Különösen örvendetes, mikor külföldről kerül haza egy-egy magyar alkotás. Paál László barbizoni képének, a XIX. századi tájfestészet egyik európai rangú remekművének előkerülése ezt az esetet példázza, miközben lehetőséget ad a nagyközönség számára a mű megcsodálására, a művészettörténészeknek alkalmat teremt az újabb kutatásokra, s egy elszánt, szerencsés kiválasztottnak arra, hogy megszerezze és gyűjteményébe illessze a magyar festészet egy ritka gyöngyszemét.
Molnos Péter