Ismeretlen remekmű
Kivételes alkalomnak, igazi revelációnak számít, ha a legjelentősebbek között számontartott művészektől olyan alkotás kerül elő, amely nem szerepel a művészettörténeti szakirodalomban, amelynek a puszta létezéséről sem volt korábban tudomásunk. A közel kilencven éves lappangás után most felbukkant kompozíció, Egry Balatoni vitorlás című munkája ráadásul az életmű legjelentősebb, legszerethetőbb darabjai közé tartozik: reprezentatív méretű, múzeumi rangú alkotás, amely a tájképek mellett igazi ritkaságnak számító figuratív művek körét gazdagítja. Biztosak lehetünk benne, hogy e tökéletes állapotban, az Egry-művek autentikus keretében megmaradt festmény ettől a pillanattól fogva helyet fog kapni nem csupán a művészről megjelenő monográfiákban, de a két világháború közötti magyar festészet történetét bemutató összefoglaló kötetek lapjain is.
A totalitás festője
Egry érett korszakának egyik főművén a formák és vonalak nyugodt ritmusa, az egymásba úszó foltok derengése, az ecsetet vezető kéz mozgásának néhol lágyan rebbenő, máshol csendesen megpihenő lenyomata olyan világot varázsol a néző elé, mely túlmutat a látható valóság tapintható kulisszáin és az idő mérhető, birtokba vehető dimenzióján. A fény által feloldott színek, a tudatosan elbizonytalanított kontúrok, a leegyszerűsített, stilizált, testetlenné szublimált formák szinte jelekké csupaszítva fogalmazzák meg a végtelen teret és a benne megjelenő emberi figurát. A halászok, horgászok, a természettel tökéletes egységben élő, annak minden rezdülést érző és értő emberek Egry személyes mitológiájának központi alakjai voltak. Szenvedélyes horgászként ismerte azt a szoros köteléket, amely ezeket a férfiakat a természet akár legapróbb jelenségeihez is fűzte. Balatoni tájait benépesítő, az ősi igazságot birtokló hőseiben, rejtett önarcképein olyan embereket ábrázolt, akikben még jellem és sors a tápláló természettel szoros összefüggésben állt, s akiket látva a nézőben ugyanaz a áhitat lesz úrrá, amely Caspar David Friedrich mágikus erejű kompozícióiból sugárzik. Ezt érezzük a balatoni vitorlás monumentalitást sugárzó kompozícióján is.
A hajó, mint szimbólum
Az életet tápláló vizet, az ismeretlenbe vezető utazás élményét, a halálos veszéllyel fenyegető tengeri viharokat egyszerre felidéző szituáció, a hullámokon haladó hajó motívuma érthető módon vált a művészet történetének egyik legnépszerűbb szimbólumává. A hajó és irányítója, a kormányt vagy a vitorlát kezelő hajós, vagy éppen az „egyszerű” utas érthető módon vált az emberi sors, a nehézségekkel való megküzdés, az élet viharain túljutó, a „túlsó partra”, az új korszakba megérkező ember jelképévé. Nem véletlen, hogy e beszédes párhuzam a mindennapok nyelvében is lenyomatot hagyott: a megfeneklett vagy léket kapott ügyek, a viharos kapcsolatok, a nyugodt vizekre kormányzott életek éppen ennek, az emberi gondolkodás mélyebb rétegeiben felismert alapvető rokonságnak köszönhetik létüket.
Az emberiség újjászületése, az özönvízből való megmenekülés, a nagy vizen utat találó hajó motívumával jelenik meg a keleti mítoszokban, a Gilgames-eposzban éppen úgy, mint a Biblia Noé bárkájában. De hosszan sorolhatnánk a további jól ismert történeteket a csecsemőként vízre tett Romulus és Rémustól, a megmenekülését szintén hasonló okoknak köszönhető Mózesen át Jézusig, aki a Genezáreti-tavon hajózva lecsendesítette a hirtelen kitörő vihart, megmentve ezzel tanítványai életét.
Nem véletlen, hogy ez utóbbi bibliai passzus évszázadokon át kedvenc témája volt a festészet történetének. Elég csupán Rembrandt felülmúlhatatlan szépségű, 1633-ban festett alkotására gondolni, vagy éppen Delacroix 1853-as képét felidézni: mindkettő elemi erővel képes felidézni a néző lelke mélyén rejtőző archetipikus emlékeket.
Mindezek ismeretében érthető, miként emelkedtek szinte mitikus magasságokba egyes hajók, miért váltak az emberiség közös, a tudatalattit ingerlő kincsévé a hajózással kapcsolatos drámai erejű történetek. Kolombusz vitorlása, az új világok felfedezését szimbolizáló Santa Maria, a lehetetlent kisértő Kon-Tiki, a történelmet formáló Auróra cirkáló Szentpéterváron, és persze a könyveket, filmeket, hollywoodi block bustereket megihlető Titanic képesek voltak magukba olvasztani és megjeleníteni mélyen eltemetett érzéseinket, félelmeinket és reményeinket egyaránt.
Egry vitorlásai
A festészet történetében köteteket tölthetne meg a hajó motívumát centrális elemként megjelenítő képek sora: a németalföldi barokk festők, Caspar David Friedrich, Turner, Monet, a Fauves-csoport festői egyaránt gyakran nyúltak ehhez a témához, míg Magyarországon a Badacsonyon otthonra lelt Egry aknázta ki legérzékenyebben ezt a végtelenül gazdag asszociációs mezőt megnyitó motívumot. Bár Csontváry vagy éppen Márffy Ödön is egy-egy remekművet szentelt ennek a témának, mégis a „Balaton festője” volt az, akinek hajós képei jelentős, bár kevés darabból álló ciklust alkotnak. E téma legszebb feldolgozásai, a számtalanszor kiállított Hálóvető és a Vitorlaigazító mellé mától fogva bekerül a Balatoni vitorlás is, Egry figuratív kompozícióinak egyik legletisztultabb, legkvalitásosabb darabja.