Akad a földnek néhány kitüntetett, az emberi történelem, a múlt nyomait magán viselő pontja, grandiózus, fenséges helyszíne, mely évszázadokon át újra és újra megigézte, rabul ejtette a művészek képzeletét. Remekművek tucatjai bizonyítják e kivételes atmoszférájú földrajzi helyek felbecsülhetetlen szerepét az irodalom és a képzőművészet területén egyaránt. Az antik romokkal tarkított táji környezet művészi újrafogalmazása extatikus, heroikus vagy éppen a múló idő felett elmélkedő melankolikus hangulatokat közvetített a befogadók számára.
A magyar festészet történetében Csontváry társtalan, öntörvényű alkotásai példázzák legtisztábban a táj inspiráló erejét, a természet egy szegletének - a művész általi - szinte mitikus felmagasztalását. A Tarpataki vízesés, a Mária kútja Názáretben, a Libanoni cédrus és a Taormina mellett a Baalbek monumentális képe reprezentálják e törekvés legfontosabb állomásait. A Csontváry személyéhez, művészetéhez tapadó sztereotípiák fogságában hajlamosak vagyunk témaválasztását is öntörvényűnek tartani, elfeledkezni az egyetemes és hazai előzmények fontos szerepéről. A most vizsgált kép igazolja e nézet tarthatatlanságát, valamint ismét ráirányítja a műértők figyelmét az első magyar orientalista festő értékes életművére.
Ligeti Antal művészi fejlődésében a rövid müncheni tartózkodás, Carl Rottmann és Peter Cornelius hatása nem volt számottevő. Életre szóló, a teljes oeuvre-t meghatározó tapasztalatait Firenzében, az akkor már európai hírű Markó Károlynál szerezte meg. Az ideális tájak mesterének - Poussin és Claude Lorrain példáját követő - művészi szemléletét, festői stílusát sok tekintetben élete végéig követte. Képeinek témaválasztéka azonban, egy szerencsés találkozás következtében, olyan területekkel bővülhetett ki, mely magyar festőművészek számára addig nem adatott meg. Ligetit 1852-ben Károlyi István gróf vette maga mellé fóti kastélyába, sőt - bőkezű támogatásának egyik részeként - távoli utazásait is finanszírozta. A gróf kiküldöttjeként bejárhatta, s vázlatok százain rögzíthette, Olaszország tájait Rómától Szicíliáig, de eljutott Egyiptomba és a Szentföldre is. Fennmaradt levelezésének tanúsága szerint 1857 nyarán Málta, Alexandria, Jaffa és Jeruzsálem érintése után érkezett Baalbek városába. A Libanon és Antilibanon között fekvő települést és környékét egy "helyi mindenes dragomán" társaságában - az éjjeleket saját sátrában töltve - barangolta be.
A hellenisztikus és római épületek egyedülálló romegyüttese az újkorban már jelentős kultusznak örvendett. Az európai, elsősorban angol arisztokrácia a XVIII. századtól felvette keleti utazásainak állomásai közé, s nem sokára az archeológiai érdeklődés is a kivételes emlékek felé fordult. Baalbek, a közel-keleti római provincia egyik legnagyobb kultikus centruma, a XIX. századi orientalista festők egyik kedvelt témájává vált. Kompozícióik központi elemeként - ahogy festményünk is bizonyítja - a Jupiter templom hat óriási tagból álló oszlopsorát választották, mely - dacolva a földrengésekkel - ma is az akropolisz uralkodó látványeleme. Az Antilibanon mentén közeledő utazók előtt feltáruló szépség a kor ünnepelt francia költője, Lamartine szavaival idézhető fel: "Ezen a sziklahalmon, amely teljesen emberi kezek műve, antik templomok falai válnak le a kék, és rózsaszínű arannyal átszőtt látóhatárról. A tekintet elvész a templomok oszlopsorában, az alacsony szempont miatt látni sem lehet, hol végződik a faragott kövek nagy tömege. A Nap templomának óriási hat oszlopa, melyek még büszkén hordják a hatalmas párkányzatnak gazdagon díszített megmaradott darabját, kimagaslik a látóhatár felett és uralkodik a sivatagon, mint valamely légies oltár, melyet óriások emeltek."
Ligeti számára Baalbek és a szentföldi utazás többi állomása, a helyszíneken készített számtalan rajzvázlat révén, haláláig témát adott tájképeihez. Arisztokraták és egyházi főméltóságok - Károlyiak, Széchenyiek, érsekek és prímások - rendelték meg tőle időről-időre reprezentatív, keleti tárgyú festményeit. A témakör hazai kutatója, Szabó Júlia szavai szerint: "művészi hagyatéka az európai orientalizmus jeles mestereinek teljesítményéhez mérhető.
Tudása révén bekerülhetett volna az európai művészet nagy központjaiba, de a nemzeti festészet követelményei visszahozták hazájába és a magyar történeti táj mesterévé tették."
Molnos Péter