A meglepetés ereje
A magyar festészet gazdagsága és a közép-európai történelem viharai miatt nem ritka, hogy egy-egy frissen felbukkanó, ismeretlen műalkotás szinte megdöbbenést kelt még a művészettörténészek körében is. Talán az első, ehhez hasonló élmény 1996-ban, a Mücsarnok kiállításán ért. Álltam a László Károly gyűjteményéből rendezett tárlat egyik képe előtt és alig hittem a szememnek. Egy kitűnő, kétségtelenül világszínvonalú magyar festmény lógott a falon, az egyik legszebb Art Deco portré, amit valaha láttam – és semmit sem tudtam a festőjéről. Hiába olvastam a szignót és a képcédulát, Góth Móric neve nem mondott számomra semmit. Aztán hazamentem, és megpróbáltam kideríteni az okát, miként tűnhetett el a magyar művészettörténészek szeme elől egy életmű, amely ilyen kvalitásos darabokat rejt.
Az alapvető ok ebben az esetben is az emigráció volt. A Szegeden született, kezdetben az Iparművészeti Iskolában, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanuló, Balló Ede és Réti István korrektúráit hallgató festőnövendék közvetlenül az első világháborút követően elhagyta hazáját és a német fővárosban telepedett le. Hírlap-illusztrációkkal aratott sikerei után – a nála fiatalabb, de szintén a német fővárosban szerencsét próbáló Rauscher Györgyhöz hasonlóan – a berlini társadalmi elit felkapott arcképfestője lett, s a húszas évek végén már olyan hírességek arcképét festette meg, mint az angol születésű, de Németországban fényes karriert befutó mozisztár, Lilian Harvey.
Egy világhírű portré
Góth Imre feltűnően kevés fennmaradt műve közül egy frissen előkerült, nyolcvan évig lappangó portré a közelmúltban hetekig lázban tartotta a világsajtót. A kép egy vakítóan kék selyem házikabátot viselő, piros fal előtt ülő férfit ábrázol, akinek vonásaiban nem volt nehéz felismerni Hermann Göring, a Harmadik Birodalom második emberének jellegzetes arcvonásait. A festmény történetét az akkor már évtizedek óta elhunyt festő hozzátartozói idézték fel. Szavaik szerint 1934-ben Göring megbízta a sikerei csúcsán álló, zsidó származású magyar festőt, hogy készítse el saját és színésznő barátnőjének reprezentatív portréját. A kép azonban sosem került a nagyhatalmú politikushoz, nem mutatták be nyilvános kiállításon, sőt a megrendelő éktelen haragra gerjedt, amikor először megpillantotta. A modell ugyanis hiába ült egy díszes könyvekkel teli polc elé, s vett a kezébe egy nyitott kötetet, a neue sachlickeit hűvös és precíz modorában megfestett férfi furcsa, kifejezéstelen arca, semmibe néző tekintete pontosan tükrözte a valóságot: nem leplezte, hanem kifejezetten hangsúlyozta a politikus jól ismert kábítószerfüggőségét. Göring hiába próbálta meg rávenni a festőt, hogy dolgozza át a portrét, Góth ellenállt, majd félve a megtorlástól és látva a Németországban meghozott zsidóellenes intézkedések sorát, azonnal Angliába menekült. Egy 1938. december 20-án, Az Est című napilapban megjelent hír még arról tudósított, hogy Antony Eden, a Brit birodalom volt külügyminisztere tőle rendelte meg felesége portréját, de az angliai karrier hamarosan derékba tört. Góthot a Németországból érkező menekültek többségéhez hasonlóan a Man szigeten felállított gyűjtőtáborba zárták, s csak a háború befejeződése után engedték el. Szabadulását követően még közel négy évtizeden át élt Angliában, 1982-ben, 89 évesen halt meg.
Az Art Deco ikonja
A most aukcióra kerülő festmény nem csupán az életmű legszebb darabja, de egyben a magyar Art Deco egyik, ha nem a legreprezentatívabb női portréja. A sötét háttér előtt felragyogó test márványszobrokat idéző, lehelet finom átmenetekkel megfestett, pazar plasztikája, a feszes formákat határoló körvonal élesen metszett, tökéletes ívelése és a kihívó tekintet szuggesztív sugárzása az egyedi ábrázolást általános értékek hordozójává, egy örök nőtípus jelképéve teszi. Góth Imre az 1920-as évek modern, magabiztos, nagyvilági hölgyét, az Art Deco szépségeszményét tárja a néző elé. A finom vonalú, diszkrét sminkkel kiemelt fiús arc, a sportos alkat, az arisztokratikus tartás, a korszak népszerű hajviselete, a hollywoodi sztárok, Mary Thurman és Louise Brooks által népszerűvé tett bubifrizura és a páratlanul elegáns ruha együtt olyan hatást tesz, mintha a kép hősnője egy párizsi divatcég, a legendás Patou, Chanel vagy Schiaparelli ünnepelt modelljeként pózolna. A fiatal hölgy szépsége és az idegenbe szakadt magyar festő stílusa e művön tökéletes egységet alkot: kettejük találkozása révén a jazz-korszak, az Art Deco ikonikus nőalakja került a vászonra.
Molnos Péter