AZ ÚJRA FELFEDEZÉS PILLANATAI
Úgy tűnik, százéves átok telepedett Hincz Gyula életére és életművére egyaránt. Rátelepedett, mivel hosszú hallgatás, már-már feledés után, egész pontosan születésének 100. évfordulóján emlékeztek meg újra róla. Ezt követően örömmel konstatáltam, hogy a századik évfordulót követően egyre-másra nyíltak kiállítások az életmű elfeledett és ismeretlen korszakaiból. Hincz születésének centenáriumi évében egyedül a Bajza utcai sajtóház vett magának fáradtságot és bátorságot, hogy az unokaöcs, Hincz Jenő kevéssé ismert grafikai gyűjteményéből válogatva emlékezzen meg a művészről. aztán úgy tűnt, hogy a sajtóház szerény és visszhang nélküli kezdeményezése folytatás nélkül marad. Később azonban mégis megtört a jég. a következő esztendőben a művészről elnevezett váci galériában láttunk remek válogatást a mester szocialista realista alkotásaiból. A véletlen úgy hozta, hogy a frissen rektorrá kinevezett Kőnig frigyes méltatta egykori elődjét értő szavakkal. Még ennek az évnek az őszén képek érdekes párbeszédének voltunk tanúi, mikor Adorján Attila legújabb festményeit Hincz mester képeivel együtt mutatta be a váci Görög templomban. és ezzel még koránt sem ért véget a hirtelen feltört Hincz-revivel, mivel az igazi áttörés a következő évre maradt. 2005. október és november hónapjaiban a Haas Galéria gyűjtött össze egy addig nem látott kollekciót Hincz háború előtti alkotásaiból. a kiállítás gerincét jelentő több mint, negyven alkotást a váci Tragor Ignác Múzeumból kölcsönözték. A hirtelen támadt érdeklődés igazi hozadéka nem is maga a kiállítás, hanem a gyűjtői érdeklődés felébredése, valamint a galéria által kiadott katalógus jelentette. A katalógus képanyaga Kopócsy Anna írásával kétszeresen is alátámasztotta Mezei Ottó már 1979-ben megfogalmazott észrevételét, miszerint: a húszas évek második fele a hazai művészet kellőképpen fel nem tárt időszaka - de erről majd később. Legutóbb, 2007-ben a Győri Városi Múzeum rendezett monstre kiállítást - Művek a két világháború között címmel - Hincz festészetének különféle periódusaiból. a kiállításhoz készült leporelló-katalógus hat színes reprodukciója igen jól reprezentálja az életmű inkognitóban maradt részeit. Az életmű két „absztrakt” csendélete képviseli a 20-es évek végét meghatározó érett avantgárd korszakát, majd két-két újabb reprodukció reprezentálja a 30-40-es éveket, azt a már-már „páli fordulatot”, mikor a hinczi világábrázolás „absztraktból visszastilizálódik figurálissá”. a visszastilizálódás hinczi terminológiával így hangzik: „Szerelmes lettem a természetbe.”
A HUSZAS ÉVEK VÉGE
Vayer Lajos azzal nyitja A reneszánsz művészet Itáliában című könyve egyik {A cinquecento építészete c.) fejezetét, hogy az európai művészet történetében a klasszikus jelző illeti a kort, majd azzal folytatja, hogy ez a korszak nem tarthatott sokáig, később még azt is hozzá teszi, hogy nem hozott új műfajokat. és ha Vayer professzor gondolatmenetének reneszánsz kifejezését a hazai avantgárd 20-as éveire cseréljük, akkor nyer értelmet ez a látszólag furcsa felütés. Egy olyan folyamatában tekintett jelenség, mint az avantgárd sokféleségének felismerése teszi lehetővé, hogy a 20-as évek végétől a 40-es évek végéig tartó, valóban, nagy újításoktól mentes periódust önálló szellemi alakzatként lássunk. És ha képesek vagyunk erre, akkor képesek leszünk arra is, hogy értékén ítéljük ezt a jelentős periódust. Ellenkező esetben, ha az újításoktól mentes átmeneti kor előszobájába utaljuk ezt a közel húsz évet, benne Hincz műveivel, akkor abba a hibába esünk, hogy nem vagyunk képesek önálló korszakként látni valamit, hogy elővehessük a jó öreg biológiai metaforát: csupán átmenetet, leszálló ágat és hanyatlást látva.
És most folytassuk Mezei Ottó korábban idézett gondolatát a húszas évekről, azonban előtte vessünk néhány pillantást Hincz Gyula négy nagyméretű és ritkán látható grafikájára: Modern világ - régi világ (1928), A gyár (1928), Csendélet vázával (1928), Csendélet (1928). azonban nem csak ritkán látható darabokról van szó, hanem olyanokról is, amelyek mindeddig kimaradtak a korszak művészettörténetét értékelő kontextusból. Mert ha valaki benne volt a 20-as évek végének avantgárd művészeti fősodrában, és remek alkotásokkal szintetizálta a kifulladni látszó klasszikus avantgárd olyan törekvéseit, mint a kubizmus, futurizmus és szürrealizmus, az bizony egy fiatalember, Hincz Gyula volt. és hogy volt képes szintézist teremteni az akkor huszonegy néhány éves fiatalember, Hincz Gyula? Mezei Ottó egyértelműen kimondja, hogy akik a „húszas évek közepén, többéves kinnlét után hazatelepedtek, nyakig merültek ebben az apologetikába - mármint Ozenfant-Jeanneret és Malevics teóriájának dekoratív vagy purista modernizmusában -, míg a fiatal Hincz 1926-os olasz- és franciaországi útja során mindössze futólag érintkezhetett vele.” (Mezei Ottó: pályakezdés. Művészet, 1979/3. 11 old.)
Másrészt talán megfogadta a köztudottan szigorú Kassák intelmét: „ ... figyelnie kell magát szigorú önkritikával, ma már túl vagyunk az avantgardizmuson, aki hozni akar valamit, annak nem meglepően érdekeset, hanem erőben és tisztaságban jelentőset kell hoznia” (Kassák Lajos: Két fiatal festő, Nyugat, 1928/5). Ha valaki érti és tudja mi a különbség 1928-ban újdonság és tisztaság között, akkor kétségtelen, hogy a köztudottan szigorú Kassák tudja. Harmadrészt ne felejtsük, hogy jobbról és balról egyaránt megállapították Hinczről, hogy „vakítóan” tehetséges. és, hogy értsük Hincz grafikáinak erényét és tisztaságát - azt, amelynek megtartására biztatta Kassák őt -, idézzünk fel olyan alkotásokat, amelyek már jó ideje túl vannak a kanonizálás folyamatán: Bernáth Aurél: Riviéra (1926-27); Berény Róbert: Csellózó nő (1928); Szőnyi István: Zebegényi temetés (1928); Derkovits Gyula: Halas csendélet (1928); Korniss Dezső: Geometrikus kompozíció (1928); Medveczky Jenő: Önarckép (1929); Aba-Novák Vilmos: Cefalu (1930). A felsoroltak mellett kétségtelen, hogy egyedül Korniss purista modernsége vetekszik Hincz „erőben és tisztaságban jelentőset,, hozó modernségével. Zárszóként még arra is érdemes kitérni, hogy a 20-30-as évek fordulóján Hincz olyan tapasztalatokat szerzett, mint Galimberti Sándor, Malevics, Severini, Tamkó Sirató Károly műveinek ismerete, amelyet Szathmári Sándor tanácsai gazdagítottak. a szellem topográfiáját követve kijelenthető, hogy a Budapest, Berlin, Párizs, Róma erőtérben szerzett élmények és tapasztalatok tették lehetővé Hincz számára, hogy a klasszikus avantgárd addigi eredményeit a purizmus és eklektika csapdájának elkerülésével összegezze.
Bárdosi Lajos