Irodalom
Gerevich Tibor: Római magyar művészek. Magyar Művészet, 1931, 189–212.
Kampis Antal: Molnár C. Pál művészete. Magyar Művészet, 1935, 229–236.
Pogány Ö. Gábor: Molnár C. Pál. Corvina, Budapest, 1988.
A boldog művész képeskönyve. Molnár-C. Pál (1894–1981). Összeáll.: Csillag Pálné Éva, Kossuth, Budapest, 1997.
Rieder Gábor: Családi örökség. A Molnár-C. Pál műterem-múzeum. Artmagazin 2009/4., 48–50.
Art deco Ave Maria
A zöld ruhás, szépségesen karcsú Mária szinte lebegve térdel imazsámolyán. Art decós finomságú arcát hátrafordítja, szemét álmodozva veti az égi jelenésként a föld felett lebegő angyalra. Nem hangzanak el a bibliai szavak, amelyeket sok középkori oltártáblán a gondosan feljegyzett latin felirat tett egyértelművé („Ave Maria…”), mégis csöndes áhítat járja át a kompozíciót. Mária mögött, az elhúzott függönyű ablakon túl jellegzetes itáliai táj látható, szelíd lankákkal, ciprusokkal, házikókkal, a távolban hófödte hegycsúcsokkal. A két figura között az architektúra nyitja meg a kompozíciót: ultramarinkék szobák a trecento képek naiv perspektívájával és ívesen záródó bolthajtásokkal. Molnár C. Pál 1930-as alkotása a Római Iskola egyik legismertebb főműve, a népszerűsége miatt több változatban is megfestett Angyali üdvözlet.
Klasszikusok között
Molnár C. Pál azok közé a 20. századi művészek közé tartozott, akik az avantgárdból visszatértek a klasszikusok esztétikai világába. Bár erősen hatott rá a szürrealizmus, pengével elkent népszerű tusrajzai pedig az expresszionizmus és a futurizmus eszközeit használták, a biztos művészeti alapot mégiscsak a múzeumi régi mesterek biztosították a számára. Pályája is úgy indult, hogy 1921–1922-ben a Louvre klasszikusait tanulmányozta („valósággal bennlakója lettem a Louvre-nak” – mondta), gazdag svájci mecénásának lemásolta Tiziano Jupiter és Antiopéjának egy részletét, majd a maga számára egy Ruysdael-tájképet és Baldovinetti Madonnáját. Az évtized végére kikristályosodó festészete az art deco védőernyője alatt modernizálta a reneszánsz kifejezésmodor és az egyházi ikonográfia hagyományos toposzait.
Giotto és Fra Angelico szent országa
Bár a múzeumok tele vannak a régi mesterek „angyali üdvözleteivel”, Molnár C. Pál az irodalmon keresztül érkezett el a témához. 1929-ben Keleti Artúr, a Nyugat folyóirat köréhez tartozó költő – Gulácsy Lajos szintén álomvilágban élő barátja – megjelentette verseskötetét Angyali Üdvözlet címmel. Az Est-lapokban szereplő, art deco stílusú „rotációs rajzairól” ismert Molnár C. Pált kérte fel illusztrátornak. A festő az ábrándos, múltba forduló költő lényegét próbálta megragadni rajzaival. Ahogy egy levelében írta: „Nem a verseket illusztráltam, hanem a plasztikus nyelv eszközeivel megkíséreltem Keletit megrajzolni. Fehérrel, feketével kihozni az álombéli országot, ahol ő barangol […] Én csak megkíséreltem s csak pár rajzot csináltam – de ő, Keleti egy boldog. Ő ott él abban a Giotto–Angelico országban.” Keleti kora reneszánsz, szent glóriával körberagyogott álomvilága – Giottóval és Fra Angelicóval – az a művészettörténeti korszak, ahová Molnár C. Pál is visszanyúlt érett festményeivel. A historizálást értette a közönség, Monzában 1929-ben aranyérmet nyert az Angyali üdvözlet fametszeteivel.
Csi-pi Rómában
A Molnár C. Pál által választott itáliai reneszánsz út vált a 20-as évek végétől a kívánatos fősodorrá. A befolyásos művészettörténész és nagy formátumú kultúrpolitikus, Gerevich Tibor koncepciója szerint 1928-ban kezdte meg tevékenységét a Collegium Hungaricum, a Római Magyar Akadémia, hogy a klasszikusokkal termékenyítse meg a kortárs alkotók nyelvezetét. Molnár C. Pál természetszerűen bekerült az első ösztöndíjasok közé. Rómát a jó kedélyű, kiegyensúlyozott festőnek találták ki. Ahogy viccesen mondogatta, a keresztapja is idevalósi volt: ugyanis a Falconieri palota előtt elhaladó C. P. feliratú buszjárat nyomán „Csi-pi”-nek nevezték el a barátai. Csi-pi belevetette magát az olasz életérzésbe, megtanulta gyorsan a nyelvet, bejárta a római múzeumokat, majd Nápolyig beutazta az egész országot.
A római iskolások között
A Római Iskola spiritus rectora, Gerevich Tibor visszaigazolva látta koncepcióját a klasszikusok felé forduló fiatal tehetségek művészetében. Ahogy 1931-es cikkében írta: „ezek a művészifjak nem a Cinquecento vagy a barokk fényes alakjaiban, hanem a középkor és a korai reneszánsz úttörő mestereiben keresték és találták meg törekvéseik segítőit, művészi eszközeik történeti példaképeit. Giotto és Piero della Francesca segített kirobbantani Aba-Novák római új stíljét, a sienaiak és Fra Angelico ihlették meg Molnár C. Pál szenzibilis új egyházi festészetét.” A római iskolások képviselték Magyarországot több Velencei Biennálén is, itt volt látható Molnár C. Pál emblematikus festménye, az Angyali üdvözlet. Ahogy az Életem történetében visszaemlékezett erre az eseményre: „nagy nemzetközi sikert hozott az egész Magyar Intézet számára, így számomra is. Számos külföldi lap reprodukálta, különösen Angyali Üdvözletemet […] Nagy jelentőségű volt, hogy egy nagy német művészeti folyóirat, a Die Kunst is közölte reprodukcióját külön műlap formájában.”
Annunziaták akkor és most
A trecento ihletettségű kompozíciót Kampis Antal elemezte érzékletesen nem sokkal születése után: „A két alak valószínűtlenül elnyújtott arányú, karcsú, légies jelenség, ami a hűvös tárgyilagossággal megjelenített részletek mellett is a testietlenség szféráiba emeli őket. Figurák, architektúra, a falnyílásokon át való kitekintés a maga középtér nélkül való messzi távlatával gondos tanszponálása a sienai Annunziatáknak [angyali üdvözlet téma olaszul], anélkül azonban, hogy azoknak valóságerejű, bensőséges lírája fellelhető volna a képen. Molnár C. Pál alkotása a fentebb elmondottak értelmében vett helyzetkép. A két alak között nemigen érezhető kapcsolat. Elszigetelten állnak a képtérben, s különállóságukat csak fokozza, hogy még tekintetük sem kapcsolódik egymásba.” Nem véletlen, hiszen Molnár C. Pál nem oltárképet festett (bár van ilyen verziója is az Angyali üdvözletnek), hanem egy art deco szépséget történeti-biblikus környezetben.
Magánmúzeumban
A festmény hosszú évekig letétként képviselte Molnár C. Pál nagy témáját, az angyali üdvözletet a Ménesi úti műterem-múzeumban. Ahogy Rieder Gábor írta az öreg budai villaházról szóló, az Artmagazinban megjelent beszámolójában: „A zsebkendőnyi szobákban nyöszörög a parketta, a komód tetején ott a teáscsésze karikája (bár egy láthatatlan kéz gyorsan letörli), az öreg falak között visszhangzik egy régen játszott zongoralecke. Ebbe a hangulatos gellérthegyi villába nősült 1931-ben, amikor elvette az itt lakó szép és fiatal osztrák özvegyasszonyt, és itt alkotott egészen haláláig Molnár-C. Pál, a római iskola egyik legfontosabb festője. […] A leszármazottak népes hada ma is odaadóan gondozza a mester szellemi örökségét – és persze az életművet. A Ménesi úti műteremben 1984-ben nyitották meg az ország talán első magánmúzeumát.” A mester különleges életművét őrző kicsiny intézmény (amely 2008-ban bővült kiállítótermekkel) adott otthont sokáig a most vizsgált főműnek is.