Román György hallásával két éves korában végzett az agy - hártyagyulladás és a lábait is lebénította az alattomos kór, csak nagy kínok árán tanult meg járni és beszélni. A siket gyermeket nyomasztóan ölelte át a számára érthetetlen valóság és magyarázó szavak hiányában a dolgok így tetszőleges jelentést nyertek a képzeletében. „Más gyermek tudja például, hogy ez egy ház… Én bennem azonban, akinek számára meg nem nevezett fogalmak voltak a házak, rejtélyes, titokzatos, önkényes a szemembe tolakodó figurák, azok lakói, másféle táncba kezdtek a világ látnivalói ,,a valóságtól lassan eltávolodó jelleget nyertek e táncjáték szereplői.”- írja önéletrajzi művében. Az ő univerzumában bajuszos rémek kísértettek, titokzatos házakban elveszett kislányok megmentőre vártak, a bajusz rossz volt, az ólomkatona jó, a macskák alattomosak, s kis babaszínpadok vörös fényében zajlott az élet.
Ezt a félelmetes szereplőkkel teli gyermeki világát őrizte meg Román egy életen keresztül és azt az eltökélt szándékát, hogy amíg él,- bár sorsa a magányra kényszerítette – rendíthetetlenül harcolnia kell a fenyegető gonosz ellen. Festészete is ez a mélységes humánumából fakadó örökös küzdelem. melynek korai szakaszában elevenedik meg ez a sötét, kísértő emlékekkel terhes gyermekkori álomvilág.
Küzdelem volt a valós élete is, a harmincas évek elején profi bokszolóként kellett a megélhetésért verekednie Európában, majd csokoládédrazsé gyártásba fogott sikertelenül Shanghaiban. 1936-ban a Távol-Keletről hazaérve megdöbbentette az itthon tapasztalt nyomor és a fasiszta eszmék egyre erősödő térnyerése. Túlzott érzékenysége nem hagyta nyugodni és újra alkotni kezdett. A betegestől, a Rémtől való irtózása immár túlcsordult saját belső világának peremén, s e fenyegető korban a kiszolgáltatott embereket, az elesetteket féltette. Román művészetében aztán a háború hatására még tovább erősödött ez a folyamat. Az emberiség elleni bűn - ami csak milliók lelkes asszisztálásával valósulhatott meg - alaposan megváltoztatta a fenyegető bajuszos rém képét, s az ezt követő időszakban, 1946-tól a gonosz egyre inkább mindent elpusztító, hömpölygő tömeggé transzformálódott. Műveit innentől ártalmas hordák lepték el, hol gyáva, sunyi macskák formájában, akiknek tömegéből épül fel a hazug világ (Macskaország,1946), hol pedig manipulálható rövidlátó nyárspolgárok alakjában, akiknek mocsárszagú, langyos vízben hullámzó tömegeire támaszkodott az új szörnyű rend (Népfürdő 1946-48). Románt festészetében magas morális érzékenysége mozgatta, a bűn gyűlölete, a tisztaság szeretete adta számára a témát. Úgy vélte: ’..a szennytől való irtózás, a tőle való félelem bármennyire megkínozhatja is az embert, különösen az érzékeny embert, éppen olyan megörökítésre váró egészséges művészi élmény, mint például egy nyári naplemente a Balatonon.” Így született a Vörös légypapír című műve (1946), mely a 30-as évek tiszazugi mérgezéseinek hír-élményéből fakadó látomás és a Járvány (1947), mely a világon végigsöprő, milliókat elpusztító spanyolnátha emléke. Román még a betegséggel is a bűn ellen küzd, hiszen úgy ábrázolja a halálos kórt, hogy az sárga kígyóként tekereg a földön, s a jóemberek biztonságos tornyokba menekülnek, s mint írja: „...a magasból teljes nyugalommal szemlélik, amint a városban maradottak, úgymint iszákosok, kéjenc börziánerek, uzsorások, dilettáns suszterek, revolverlap-szerkesztők, szadista katonatisztek, feketéző textilesek, valutasíberek, meg hasonló egyebek, hogyan pusztulnak el a sárga kígyó tekergő gyűrűi között.” A fent említett kiemelkedő emblematikus művek sorába tartozik, a szintén ekkor és hasonló indíttatással készített Angyalcsinálás (1947) című munkája is. A gyermek „elcsináltatásának” bűne az, amiért ez esetben erkölcsi érzékének vészharangjait kongatja. Buja nők fekszenek a kép előterében. Megidézik gyermekkorának gyűlölt Józsefvárosát, az ott látott örömlányok sorát, olyan formában ábrázolva, mint a bérházak kapudíszeinek szobrai, melyektől akkoriban mindig rettegett. Felettük a házi praktikákkal elhajtott embriók leendő angyalserege lebeg, míg a háttérben forró vizű kádakban ázó megesett leányzók várják a szerencséjüket, és az egész bűnös kavalkádot, mint színpadi előadást, vöröslő páholyokból, tétlenül nézi a közönyös tömeg.
E képnek és Román festészetének a lényegét talán legszebben a művész egyik első gyűjtője, Kolozsváry Ernő foglalta össze: „Képeinek expresszív hangja jerikói trombitaként harsog, a nemes felháborodás hangjai - val ébreszt bennünket emberségünkre. .. A rútat, az ijesztőt, azért mutatja meg a maga torzított intenzitásában, hogy ezzel extatikusabbá fokozza az emberi tisztaság utáni vágyunkat, hogy a bűn csömörével ébressze olthatatlan szomjunkat a jobbulásra.” Az alkotás túlzsúfoltsága csak fokozza ezt az intenzitást. Németh Lajos szerint: „Tömény világ ez – nem egyszerűen festői fogás a horror vacui, nem csupán a festői értelemben vett tér és atmoszféra tűnt itt el, hanem a látomások összetömörülnek, sűrűsödnek, egymásra rakódnak, mint a prehisztorikus rétegek. Múlt, jelen, jövő egynemű masszává válik e képeken, a tömény színek és a rusztikus faktúra alkotja e művészet struktúráját.” Román művészi világa annyira öntörvényű, önmagából fakadó, hogy semmilyen művészettörténeti kategóriába nem helyezhető bele. Román korai képeinek emberalakjait sokkal inkább Cézanne fürdőzőivel lehet párhuzamba állítani, hiszen megfogalmazásuk ugyanúgy a kompozíció - nak van alárendelve, ebből fakadnak az esetleges elrajzolások, elnagyolások.
Ezt a remekművet annakidején Kolozsváry Ernő szinte az érintetlen oevre-ből választotta ki magának. Ő és Vörösváry Ákos már akkor, a 70-es években tudták, hogy a magyar festészet megismételhe - tetlenül különleges óriásával találkoztak. Németh Lajos szerint: „Ezt az életművet nem lehet semmivel sem összetéveszteni, nem lehet megkeresni helyét a modern magyar, vagy egyetemes művészet irányzatai között, nem lehet megtalálni a modern művészet koordináta rendszerében azt a metszés - pontot, amely mellé odabiggyeszthetnénk, hogy ez itt Román György művészetének helye.”
Kolozsváry Marianna
Irodalom:
- Acsay Judit: Román György festményei és grafikái. Új Tükör, 1989. szept. 17.
- Modern magyar művészet a Kolozsváry-gyűjteményben. MűcsarnokKolozsváry alapítvány, Budapest, 1998 Kolozsváry Marianna. Román György. Budapest, 2001.