"Kornissban is megvan az érzék létünk irracionális mélységei iránt. Az ő formáló és jelenítő képzelete is tudat alól fölrévülő lelki sugallatokra hallgat. De Korniss lelke mélyén a létérzések ösztönös egyensúlya, keletien bölcs és vegetatív harmóniája uralkodik. Ez készteti arra, hogy ne kalandozzék túl a festői jelenítés szemmel tapintható síkján. Ezért van az, hogy látomásai olyan lágyan és engedékenyen simulnak egybe a színek és formák vizuális talajával. Az elvontabb szerkezeti törvényeken alapuló kompozíciókból és szabadabb festői fogalmazásokból is olyan szívbéli közvetlenség, olyan tiszta lírizmus, a nagyvonalúságban is annyi könnyed báj és kellem szól hozzánk, mint a régi népdalokból, amelyeknek egyébként Korniss rendkívüli zenei érzékkel bíró, avatott ismerője és éneklője." - Kállainál (Kállai, 1946) szebben talán senki sem foglalta össze Korniss második szentendrei korszakának jellegzetességeit. Annak a korszaknak, amelyet leginkább a Tücsöklakodalommal példázhatnánk, és amelyet a szakma is a legtöbbre becsül Korniss munkásságában. A baloldali "Dudás" figura távoli rokonaként a Tücsöklakodalom holdudvarához tartozik az 1947-es Angyal is. A figura nemes egyszerűsége, játékos derűje és dekorativitása a népművészet világát idézi.
Vajda Lajos és Korniss az 1930-as években a népi hagyományban, a falusi folklórban kereste a modern magyar művészet megújításához szükséges motívumkincset. Szentendre és Szigetmonostor utcáit járva Bartók és Kodály munkássága adta számukra a követendő példát. A népművészethez és a népdalokhoz gyerekkora óta vonzódó Korniss még jó tíz évvel később is a következő tömör ars poeticát adta művészetéről: "Ha megkérdeznék, hogy mit akarok, hogy mit akar ez a művészet, akkor két óriás nevével kell válaszolnom: Bartók és Picasso. Egyik a zenében, másik a festészetben valósítja meg a népi, a humánum és az európaiság egységét." (Korniss, 1947) Picasso, Braque és Gris kubizmusának stiláris hatása a harmincas évek szentendrei kompozícióin még valóban erős, a II. világháború után azonban Korniss egy egészen önálló festői nyelvet alakított ki, olyan remekművekkel, mint a Szentendrei sárkányos, vagy a Kántálók. Eme önálló festői nyelvet a tiszta színek és a dekoratív vonaljáték mellett leginkább Korniss különleges figurái, félig bogár félig ember lényei jellemzik.
A Bartóknak dedikált (alcíme: Hommage á Bartók) Tücsöklakodalom születésében a népdalok mellett egy személyes élmény is lényeges szerepet játszott. Korniss a háború egyik véres ütközete után felfigyelt a természet döbbenetes békéjére. Egy napsütötte, virágos mezőt látott maga előtt, amit lepkék, tücskök, bogarak és rovarok népesítettek be a legteljesebb harmóniában. Csak amikor figyelmesebben megnézte a földet, akkor vette észre, hogy halott katonák százai hevernek a fűben. A korábbi idill egyik pillanatról a másikra átadta helyét a rovarok ember utáni groteszk haláltánc-víziójának. A Tücsöklakodalom azonban e sokkoló emlék ellenére is alapvetően derűs, játékos alkotás, amely a sokat látott öreg parasztok bölcsességét árasztja magából. Amíg a Tücsöklakodalomban valóban lényeges szerepet játszik a groteszk, addig az Angyal egyértelműen a háború utáni megújulásba, a jóságba vetett egyetemes hit metaforája.
Az Angyal Korniss dekoratív népies szürrealizmusának egyik legtisztább, legvidámabb figurája. A mester talán ezért érezte szükségét annak, hogy a tragikus idők jeleként és emlékeként komor színekben jelenítse meg. A monumentális figura rokonait nem igazán Bartók vagy Picasso, de még csak nem is Miró művészetében kell keresnünk, hanem a korábban Vajdában is mély nyomokat hagyó görögkeleti ikonok világában. A háború idején Korniss egy kijevi múzeumban olyan ikonokat is látott, "ahol éppen csak a fej jelezte, hogy ez figura a többi geometrikus absztrakció volt." (Korniss, 1974, 7.) Az Angyal ezért a akár a Kelet és Nyugat között hidat verő Vajdai-Kornissi művészet egyik paradigmatikus alkotásának tekinthető. E filozofikus tartalom olyan festői kvalitással párosul, amiről megint csak Kállai írt a legtalálóbban: "Korniss Dezső munkáinak van egy első pillantásra szembeszökő, lényeges értéke: az alakító- és kifejezőeszközök míves szépsége, az a Franciaországban régen közhagyománnyá vált, nálunk viszont ritka belle peinture, mely nemcsak a képfogalmazás összhangzatos egészében, de az anyagkezelés és a faktúra minden apró mozzanatában megnyilvánul. Gyöngéd és biztos festői tapintása a pigment leheletnyi foltját is érzékletesen lüktető életre kelti, és a sűrűbb, szövevényesebb színrétegekből is átható lelki sugárzást, távolba, mélybe vonzó, sejtelmes varázslatot fakaszt."
Hornyik Sándor
Analógia:
Korniss Dezső: Tücsöklakodalom, 1948.
repro: Hegyi, 1984, XXV. színes kép - ez egy 120 x 300-as mű, így két analógia-helyet igényel.