1927
Igéző, törékeny szépség a szesztilalomtól és gazdasági konjunktúrától felpörgetett, dinamikusan növekvő metropoliszból, New Yorkból. Ritka az ilyen amerikaias art deco modell Magyarországon: a fiatal színésznő mintha A nagy Gatsby egyik egész éjjel tartó tűzijátékos partijából érkezett volna. Merész ruháját a '20-as évek öntudatos és modern nőinek rövid frizurája teszi még kihívóbbá. Arcán fehér, japános smink és nagyvilági spleen, száját érzékeny, meggypiros rúzs emeli ki (ezt ellenpontozza a háttér vérvörös, virágmintás kárpitja), nyakán egyszer szorosan kulcsolódó, majd mélyen leengedett gyöngysor. Az ékszerekre a virtuóz módon megfestett szatén koktélruha itt-ott megcsillanó fehér selyme válaszol. A meleg tónusokkal megjelenített, elomlóan puha árnyékból kilépve, reflektorfénnyel megvilágítva pőre fehér bőrével áll előttünk – az Amerikai színésznő.
Vadász Miklós
Vadász Miklós (1884, Budapest – 1927, Párizs) azon kevés 20. század eleji magyar művész egyike, aki nemcsak Párizsban, de New Yorkban is megfordult. A nyugati nagyvárosok imádták virtuóz jellemábrázoló képességét, László Fülöpöt hordta így tenyerén a világ, de Vadász jobban szerette a kabarék és színházak miliőjét. Tanulmányait a pesti Iparművészeti Iskolában kezdte Dobay Jenő szárnyai alatt, majd a modern művészetek forrongó fővárosában, Párizsban fejezte be a 20. század elején. Olajfestményei és grafikái rendszeresen szerepeltek a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain. Aktualitásokat feldolgozó, szellemes illusztrációi a legendás Est, illetve külföldi lapok (llustrated London News, Le Rire, Assiette au Beurre, Lustige Blätter, Die Dame stb.) hasábjain jelentek meg rendszeresen, miközben sorra örökítette meg rajzolt portréin a hazai – ahogy Lyka Károly fogalmaz a Magyar Művészet 1927-es nekrológjában – „születési és pénz-arisztokrácia, az irodalmi és színházi világ egy sereg ismert” alakját. Jellemábrázoló tehetsége mindenféle modellt megtalált, pesti színésznőcskéktől Tisza István miniszterelnökig, az arisztokrata Andrássy Gyulától a milliomos-festő Hatvany Ferencig, egy egyszerű párizsi kokottól Zita királynő őfelségéig. A '20-as évek derekán Párizsba tette át székhelyét, majd az Egyesült Államokba is ellátogatott életének utolsó évében. A mondain modern élet bennfentese volt, aki virtuóz ecsettel és remek jellemábrázoló képességgel örökítette meg az előkelők, a nagyvárosok, a színházak, a bárok és a kabarék világát.
Vadász, Vaszary, Van Dongen
„Aki nem ismeri a rajzolót, s nézi a vázlatkönyvet, (…) jó darabig zavarban lesz, bizonyára nem találja el e mozdulatok, emberek, koponyák és gesztusok genealógiáját. Csak sejti, valahogyan homályosan, hogy nem innen valók, a pesti boulevard levegőjéből. (…) A szivarozó fej, a nő, aki bomlott hajjal ébred, a kastély halljában nyíló szerelem zord arcú hőse nemzetközi jelenség Bukaresttől Londonig. (…) E lap alá Parist lehet írni, minthogy aki ismeri, tudja, hogy szerzője Parisban él évek óta. A szerző – akit e rövid és gyors hozzászólás elején nem neveztünk meg – Vadász Miklós.” Dömötör István vetette papírra ezeket a sorokat az 1910-es Művészet hasábjain, pontos érzékkel tapintva rá Vadász nemzetközi ízére. Arra a tehetségre, amely ugyanolyan magabiztosan esik talpra Pesten, Párizsban, vagy akár New Yorkban. Kortársai erre nem tudtak jobb jelzőt, mint hogy „párizsias”. Hiszen a „párizsias” stílus a modernség, a virtuóz, festőiségében és témavilágában is friss francia főváros lételeme volt. Itt élt, alkotott és szívta magába a mindennapok zsongását Vadász Miklós, akinek kivételesen könnyed eleganciával forgatott ecsetjét csak a másik „párizsias” magyar kortárshoz, a mindig fölényesen virtuóz Vaszary Jánoshoz lehet hasonlítani. Ha viszont nem hazai párhuzamot keresünk, akkor csakis a nemzetközi elit legszebb asszonyainak monacói portretistája, Kees Van Dongen jöhet szóba!
Amerikai színésznő
„Tudtál olvasni az emberi arcon, a vonások és a formák hieroglifáiból kiolvastad a titkos gondolatot, a rejtett érzést: micsoda előkelő erénye az arcképfestőnek. És van-e valaki az elsők között, aki így tudta festeni a bársonyt, a selymet, a prémet, a női szépséget, s a szépségnek hervadását? Csupa életnedv és csupa íz ez a művészet, de olyan mély, hogy az ügyes utánzók hosszú tolvaj keze nem ér le a gyökeréig.” – írta Kemény Simon Vadász művészetéről a Nemzeti Szalonban rendezett, 1928-as emlékkiállítás katalógusában. A több száz tételt felsorakoztató gyűjteményes tárlaton a rajzok, pasztellek és akvarellek voltak túlsúlyban. A műtárgyjegyzékben legelöl szerepelnek a legfrissebb, halála évében festett amerikai olajfestmények. Ezek közül a második tétellel, az Amerikai színésznővel azonosíthatjuk a most felbukkant portrét. A festmény az Egyesült Államokban készült, ezt nem csak a határozott vörös kézzel felrótt New York feliratból tudhatjuk, hanem a Devoe Academy hátoldalon olvasható céges raglapjából is. (Az amerikai cég művészkartonokat gyártott, olyanokat, mint amire ez a festmény is készült.) Nem tudjuk, hogy Vadász milyen színésznőkkel találkozhatott New Yorkban, lehetett névtelen balerina egy kis broadway-i színpadról vagy akár egy filmcsillag is Hollywoodból. Sötét nagy szemei és divatos rövid frizurája alapján sok korabeli sztár színésznőre hasonlít, mindenek előtt a némafilmek rövid hajú, „bubifrizurás” (Bob cut) úttörő sztárjára, Louise Brooksra vagy követőjére, Colleen Moore-ra.