A művészetet szeretők számára mindig nagy öröm, ha egy elveszettnek hitt, vagy sokáig lappangó műalkotás újra felbukkan, ismét láthatóvá, tanulmányozhatóvá válik. Az Alvó pásztor sorsa alkalmat ad erre a ritka örömre. 1963-ban, Cseh Miklós Ferenczy könyve még közölte a kárpit fotóját, a későbbi monográfiák már csupán az előkészítő vázlatokat és a kartontervet mutathatták be, s az 1987-es oeuvre-katalógus is a mű "lappangó" státuszát jelölte meg. Több évtizedes bizonytalanság után 1996-ban, a rendkívüli értékeket felvonultató László Károly gyűjtemény részeként bukkant fel újra, s került bemutatásra a Műcsarnok falai között. Az Alvó pásztor című gobelin a Ferenczy oeuvre egyik kiemelkedő darabja. Jelentőségét mutatja, hogy már 1937-es kiállítása kapcsán több alkalommal reprodukálták, s a későbbiekben is, az életművet tárgyaló művészettörténeti munkák rendszeresen megemlítették, elemezték jelentőségét.
Ferenczy Noémi kivételes helyet foglal el a magyar képzőművészet történetében. Ez az alapvető különállás nem csupán műveinek műfaji sajátosságából ered, - lévén egy hagyományosan iparművészeti ágat emelt fel a grand art szférájába - de egyéni karakteréből, stílusát determináló lelki alkatából is következik. A húszas-harmincas évek kavargó, zilált közegében szokatlan hangot üt meg ez az éterien tiszta, lecsupaszított művészet. Lágy hangon szól, minden cifra trillától, talmi díszítéstől mentesen formálja meg ősi, masszív, archaikusan emberi dallamait. Rokon vonásokat persze találhatunk kortársainak művészetében, de ezek csak egy-egy részletet, a művek egy-egy vetületét érintik. Derkovits néhány alkotása, Nagy István puritán, sallangmentes kompozíciói, Nagy-Balogh kubikos-ciklusának masszív figurái párhuzamba állíthatók műveivel, de mégsem érezzük bennük azt a tömörséget, a következetességnek és a gyermeki őszinteségnek azt a kivételes elegyét, amely Ferenczy gobelinjeit egyetemessé, általános érvényűvé avatja. Talán a középkor művészeinek, kézműveseinek nyomát követve juthatunk közelebb műveinek megértéséhez. Náluk a feltétlen istenhit, nála a művel és a munkával való panteisztikus egyéválás eredményezte az alkotás folyamatát áhítattal megtöltő, azt megnemesítő, megihlető hangulatot. Gobelinjeit, szinte egyedülálló módon saját maga szőtte le: esetében tehát nem válik el a tervező művész és a kivitelezést végző kézműves személye. Többek között innen eredeztethető alkotásainak utolérhetetlen egysége, megbonthatatlan ökonómiája. "A művészi tárgyalkotás egyfajta istentisztelet volt nála" - írta róla Tolnay Károly, a magyar művészettörténet írás talán legnagyobb alakja. Az Alvó pásztorhoz készült vázlatok - rajzok, akvarellek és temperák - jól illusztrálják ennek az "istentiszteletnek" legfontosabb stációit. Az előkészítés hosszú, többféle technikán átvezető folyamata, valamint a gobelin szövésének fárasztó manuális rítusa eredményezi Ferenczy műveinek tökéletesen letisztult voltát.
A látványélmény - esetlegességeitől megtisztítva - szubsztanciává, általános ideává nemesítve jelenik meg az Alvó pásztor című munkán is. Élvezettel kutathatunk emlékeinkben analógiák után: a trecento remekművei közül Giotto képeinek szinte márvány tömörségű pásztorait felidézve, vagy a modern művészet tárházából Henri Rousseau Álom című művét citálva lelhetünk az értelmezést segítő formai vagy tematikus analógiákra. A pásztor alakjához az évezredek során - elsősorban a keresztény ikonográfia alapján - olyan képzetek, fogalmak kapcsolódtak, mint az emberszeretet, a biztonság, a boldogság, az üdvösség és a bűnbocsánat. A természeti környezetben alvó pásztor figurája az antik bukolikus irodalomtól kezdve a gondtalanság, a nyugodt, vidéki élet, az árkádiai idill szimbóluma volt. Ferenczy jelkép tömörségű ábrázolása azonban elvet minden irodalmi utalást: önmagába zártan sugározza a béke és háborítatlan nyugalom harmóniáját. A kerekded vonalakkal, tömbszerűen megformált figura környezetét a síkon ritkásan elszórt fűcsomók, virágtövek élénkítik, s egy köztük nesztelenül mászó apró csiga, mely látványával tovább erősíti a jelenet zavartalan, megemelt csendjét. A főmezőt körülölelő bárányokkal Ferenczy rafináltan fűzte tematikus és képi egységbe a belső felületet és a lezáró, keretelő funkciót ellátó, alapvetően ornamentális jellegű bordűrt. Gobelinjén ember és természet bontatlan együttélése, a létezés minden pátosztól mentes, mégis mitikus egysége sugárzik.
Az Alvó pásztor közelében valami nehezen megfogalmazható többletet érzünk, ami kiegészíti, sőt megemeli az ábrázolás vizuális tartalmait. Ferenczy küzdelmes, fáradságos, ihletett alkotói módszerét a látvány - tovább már nem bontható - magjához való eljutás vágya inspirálta. Mind e közben maga az alkotás, a munka folyamata vált fontossá számára, s ezt a középkori kódexminiátorok buzgalmával, áhítatával végezte. Ez az a többlet, amit művein érezhetünk: ahogy a művészi ihlet és inspiráció pillanatnyisága egyesül az elszánt, fáradságot nem ismerő kézműves-munka nemesítő, tisztító erejével.
Molnos Péter