Mészöly Géza itt bemutatott tájképe művészetének valamennyi olyan stílusjegyét magán viseli, amely joggal sorolja őt a magyar tájképfestészet megújítói közé. Szemben az id. Markó Károly nevével fémjelzett akadémikus ideáltájkép-festészettel Mészöly tárgyválasztása nélkülöz minden heroikus, történeti elemet. Tárgya mentes a szimbolikus utalásoktól, nincs története és nincs erkölcsi tanulsága és nem törekszik a távoli múltba vesző aranykor felidézésére sem. Düledező viskói a jelen pillanatának kiragadott részletei, szépségük és értelmük puszta jelenlétükből fakad. Mészöly témáinak - akadémikus értelemben - "festőietlen" hétköznapisága kezdetben zavarba ejti a kortársakat, de újszerű megközelítésében a műértő közönség hamarosan felfedezi a pátoszmentes természetesség és személyesség értékeit. Míg a Markó-tanítványok (Ligeti, Telepy, Brodszky) a hazai táj heroikus felmagasztalásán munkálkodnak, Mészöly - majd nyomában Munkácsy, Paál, Spányi, Aggházy - a magyar vidék emberközeli, nyugodt harmóniát sugárzó képét dolgozzák ki. Mészöly az akadémikus tájfestészet tárgyi toposzaival együtt festésmódjában is szakít az elődök gyakorlatával. Kompozícióinak hangsúlyozottan aszimmetrikus, nyitott szerkezete jelzi, hogy az ábrázolt motívum csupán kiragadott részlete a nagy egésznek. Így a táj teljességének megszerkesztett képét felváltja a folytonosan változó természeti látványt megragadó "impressziók" sorozata, az akadémikus részletező rajzosság pillanatnyi benyomásokat rögzítő színfutamokká oldódik.
Az Alföldi tanyarészlet hosszúkás, elnyújtott képformátuma Mészöly gyakran alkalmazott kivágata, amely különösen alkalmas a táj panorámikus távlatának megragadására. A horizontvonal - szintén a mészölyi szerkesztésmódnak megfelelően - valamivel a középtengely alá kerül. Ily módon létrejön a képsíknak az a három, csaknem egyenlő vízszintes sávra tagolt felépítése, amely Mészöly csaknem valamennyi hasonló formátumú tájábrázolását jellemzi. A tárgyi motívumok a középvonaltól az egyik képszél felé közeledő, egy térbeli ívet alkotó elrendezése szintúgy egy jelentős műcsoport sajátja. Közülük képünkhöz legközelebb a Táj szélmalommal (Részlet Szentivánról) áll (Bodnár, 1985, 24. kép). A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található festmény nem csak szerkesztésmódját, hanem részleteit tekintve is analógiaként szolgál: az Alföldi tanyarészlet széles ecsetkezelése, az előtér füvén és a kunyhók szalmatetején megfigyelhető barna színek gazdag tónusainak akvarellszerűen áttetsző, oldott együttese az 1880 körüli időszak több művén is felfedezhető. A fentebb említett festmény mellett ide sorolódik az 1879-re datált Major (Tanya), a Műcsarnokban 1881-ben kiállított Szegény utazó család vagy a szintén 1880 körüli Falu vége (Bodnár, 1985, 16-19. képek).
Az 1880 körüli időszak különösen harmonikus periódus Mészöly életében. 1877-ben nemzetközileg is elismert művészként érkezik haza Münchenből. Rövidesen képeinek egyik legnagyobb gyűjtője, gróf Zichy Ödön ajánlja fel surd-zárkányi kastélyát Mészölynek, aki 1879 őszétől egy éven át élvezi a műpártoló gróf vendégszeretét. "Nagyon jó kezekben vagyok most, igen jól érzem magamat, festek sokat meg vadászunk, este pedig be jön virágos szobámba Ödön s együtt beszélgetünk" - írja egy levelében Mészöly (Jalsoviczky, 1942, 165.) Ebben az időszakban a Somogy megyei birtok mellett Mészöly Péthen, Nádasladányban, majd 1881-ben Zichy Jenő meghívására a szentiváni kúriában dolgozik. Az 1879 és 1881 közötti éveket kis méretű tájképek, falusi életképek jellemzik. E körbe illeszthető az Alföldi tanyarészlet, amely annak ellenére, hogy emberi alakok nem jelennek meg rajta, mégis bensőséges, emberlakta táj benyomását kelti.
MS