A festő édesapja, a galgóci hitközségi tanítóként nyolc gyermeket nevelő Schönberger Mór öt évvel Armand születése után, 1890-ben települt át Pest külterületére. A család hat esztendővel később a belvárosba költözött: a jól rajzoló és hamar a művészpálya felé orientálódó fiú itt végezte el elemi és középiskolai tanulmányait. A kínzó anyagi gondokkal küzdő család nem győzte volna a hivatalos oktatással járó tandíjat, így Schönberger a Főiskola ingyenes aktrajzolási tanfolyamán képezte tovább magát. A következő lépés – mint oly sok pályatársánál – a bajor fővárosba, Münchenbe vezetett, ahol szerencséje és pénztelensége révén a legendás művészpedagógushoz, a rászoruló tanítványok oktatását ingyen is elvállaló Anton Ažbèhez került. A hivatalos akadémiával szemben e rendkívül népszerű, bizonyos években több mint száz növendékkel büszkélkedő magániskolában meglepően modern pedagógiai elvek mentén folyt az oktatás. Ažbè nagy hangsúlyt fektetett a színek törvényszerűségének elsajátítására, előtérbe helyezte a tiszta, keveretlen festékek használatát és a széles ecsetkezelést. Alapelve volt, hogy a forma modellálásánál a szín jelenti az egyetlen „legális” eszközt, miközben a tárgyak ábrázolásakor a geometriai alapformákra való redukció fontosságát hangsúlyozta. Jól látható, hogy Ažbè mindkét tézise tökéletes alapul szolgált ahhoz, hogy a később megismert cézanne-i útmutatás és a kubizmus tanulságai megtermékenyíthessék a fiatal Schönberger művészi fantáziáját. Müncheni mestere halála után, 1905-ben Schönberger egy esztendőre a Királyi Akadémia falai közé kényszerült, ahonnan az egy évvel későbbi, nagybányai utazás jelentett – a szó szoros és átvitt értelmében is – időleges „menekülést”. Ennél jobbkor nem is érkezhetett volna: Czóbel Béla ezen a nyáron mutatta be Párizsban készült, „plakátszerű”, posztimpresszionista hangvételű műveit a művésztelep megdöbbent tagjai előtt. A hatás elementáris volt, s ez alól Schönberger sem tudta, de nem is akarta kivonni magát: harsány színeivel, a formák stilizálásával és a kontúrok hangsúlyozásával a következő években már ő is a francia fauveok inspirációját követő neósok táborába tartozott.
Ilyen előzmények után természetes lépésnek tűnik a párizsi utazás, melyet azonban 1909-ben – pénz híján - Schönbergernek gyalog kellett megtenni. Kortársaihoz, a többi magyar és kelet-európai fiatal művészhez hasonlóan rendszeresen eljárt a Grande Chaumière esti aktrajzolásaira, megismerkedett a múzeumok és világhírű műkereskedések anyagával. Bár erről a rendkívül fontos tanulmányútról források hiányában szinte alig tudunk valamit, annyi bizonyosnak látszik, hogy a töménytelen élmény közül Cézanne művei és a kubista festészet első kísérletei gyakorolták rá a legnagyobb hatást.
A Budapestre való hazatérést követően rendszeresen bemutatta alkotásait a Művészház tárlatain, ahol 1913-ban mint szobrász is a közönség elé állt. A tízes évek második felében az aktivisták holdudvarában találjuk, festői és grafikai stílusa még sokáig magán viselte a Kassák és a Ma folyóirat körül csoportosuló avantgárd művészek hatását, miközben – legtöbbjükhöz hasonlóan – idővel a klasszicizáló tendenciák is egyre nagyobb erővel jelentkeztek képein. Az egykori, harcos avantgárd mozgalom a háború végével fokozatosan megszelídült, s a már korábban is fellelhető, reneszánsz eredetű formajegyek és komponálási rendek, a klasszicizáló stílus iránti nosztalgia Schönbergernél és generációjának számos tagjánál is fokozatosan felerősödött. E változást éppen a most vizsgált mű példázza a legmagasabb színvonalon: az Aktkompozíció kutyával a festő neoklasszikus, art decós korszakának legjelentősebb darabja.
Az aktos csoportkompozíció már a reneszánsz idején az egyik legnépszerűbb és legtöbbre méltatott festői feladatnak számított, de Cézanne-t követve a modern törekvések képviselői is gyakran nyúltak e témához, elsősorban a nagy, összefoglaló munkák alkalmával. Nem véletlen, hogy mind a kubizmus, mind a fauve irányzat, Picasso és Matisse korszaknyitó, emblematikus művei – az Avignoni kisasszonyok vagy éppen az Életöröm - aktos kompozíciók, s ezt látjuk a Nyolcak, majd az aktivisták, s nyomukban a hazai neoklasszicista irányzatok képviselői esetében egyaránt. Mindez szorosan összefügg a téma hangsúlyos különlegességével, a hétköznapi tapasztalattól való radikális eltérésével. A meztelen testekből „felépített” kompozícióval az alkotó nyomatékosan jelzi, hogy célja nem a triviális látvány puszta rögzítése, hanem ennél sokkal komolyabb babérokra tör: új, autonóm világot teremt a vásznon.
Schönberger képén a műteremben várakozó modellek látványa árkádiai idillé nemesül, ahol az egymásra rímelő, lágyan hajló körvonalak harmonikus összecsengése, a szoborszerűen modellált testek síkra komponált együttese klasszikus monumentalitást sugároz. A mindent átszínező kékes tónusfátyol nem csupán a kompozíció kolorisztikus összefogásáért felelős, de a valóságtól elemelő hangulatával a jelenetben megbújó szimbolikus utalásokat is felerősíti. A szinte reneszánsz idézetként, klasszikus pózba rendezett központi akt mellett a jobboldali férfi által finoman féken tartott kutya – elsődleges formai szerepén túl - az emberben rejtőző animális vágyakra is utal, míg a háttérben látható, felöltözött és félig fedett nőalakok a hódítás, a kitárulkozás korábbi állomásait jelenítik meg. Schönberger Armand Aktkompozíció kutyával című képe a megszelídülő, dekoratív magyar modernizmus egyik legnagyobb igényű alkotása, a magyar art deco kiemelkedő, muzeális rangú darabja.
Molnos Péter