A Római Magyar Akadémia ösztöndíjas művészei közül Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Molnár-C. Pál, Medveczky Jenő és Pátzay Pál után gyűjteményes kiállítás keretében Patkó Károly 1929-31 között, Itáliában készült alkotásait mutatták be 1932 januárjában, az Ernst Múzeum termeiben. A tárlat anyagát kiegészítették néhány korábbi festménnyel is, melyek közvetlenül a római tartózkodást megelőző, "átmeneti" időszakban, a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban készültek. Világos, élénk színeik, oldott ecsetkezelésük és a vékonyan felhordott faktúra már megelőlegezte a Rómában született temperafestményeket.
Patkó festészetében fordulópontot jelentettek az Olaszországban töltött esztendők. "Alkotó erejét Róma szabadítja fel.-állapította meg Gerevich Tibor, az Akadémia kurátora. Szinte minden törekvését sutba dobja, kivéve a rendkívüli rajztudást, ami gyorsan képesítette új stílusának kialakítására. Nagy, összegző formákban, zárt konstrukciókban szerkeszti meg műveit. Tulajdonképp csak Itáliában fedezte fel a színt és a fényt. Egész színlátása világosabb, derűsebb lett ott, s színeit éppoly szilárdan illesztette a képegységbe, mint formáit. Nagyvonalú stílusa önként vezette a temperához, amelyhez végig hű maradt, s amelyet ő honosított meg a Római Magyar Akadémián." (Gerevich, 1941. 9.)
Pályatársaihoz hasonlóan Patkó számára is meghatározó élményt jelentettek a kora reneszánsz nagymestereinek - Giotto, Masaccio és Piero della Francesca - monumentális alkotásai.A freskóciklusok világossága, levegőssége a művészi-technikai kísérletek fő irányát is kijelölték. Nem kisebb jelentőségű megismerkedése a kortárs olasz művészet alkotásaival. A Novecento klasszicizáló irányzatának képviselői közül Umbaldo Oppi és különösen Felice Casorati hatása érezhető ezidőben készült figurális festményein.
Az Ernst Múzeumban bemutatott alkotások talán legjelentősebb csoportját alkották azok a festői tájábrázolások - dombokra felkúszó városrészletek (Assisi, Perugia), kikötők (San Vito, Torre del Greco, Vietri sul Mare) -, melyek Patkó Aba -Novák társaságában a félszigeten tett kirándulásainak emlékét idézik. De megjelentek a hétköznapi élet jelenetei (hajóácsok, bárkavontatók, mosónők, akrobaták) is, a kollekciót az Akadémián készült enteriőrök, műteremrészletek és aktábrázolások egészítették ki. "... a színváltozatok folyton megújuló melódiáit végig kísérhetjük minden alkotásán. - írta Lázár Béla a katalógus előszavában. A rajz különös szerephez jut. A temperafestésnél nem a színek vibrálása, hanem a lapos formák gazdag változatai, széles látásban és nagy szintetikus egységekbe foglalva jutnak uralomra. (...) Nem a plasztikai hatás kifejtése többé, hanem a formák játszi könnyedsége uralkodik." (Lázár, 1932. 4.)
Hasonló törekvéseket mutat Patkó Félakt fekete vázával (1931 körül) című temperafestménye, mely most kerül újra a közönség elé a Kieselbach Galéria aukciós tárlatán. Bár nem azanosítható egyértelműen a korabeli kiállítások anyagában, szorosan kapcsolódik a művész 1930-31 körül készült aktábrázolásaihoz (Toilette, 1931, Galleria Spicchi dell 'Est, Róma; Fekvő akt, 1931, MNG Festészeti Osztály). A múlt év során a Ferenczy Galériában, a művész ismeretlen rajzaiból rendezett kiállításon bemutatott aktrajzok között tűnt fel képünk legközelebbi analógiája (Merengő, 1931 körül, mgt.). A csaknem teljes szembenézetből ábrázolt, sugárzó akt a Collegium Hungaricum egyik műteremsarkában jelenik meg. Élénk színű drapériák - a pódium kék-narancs takarója, s a hasonló színű, stilizált állatalakokkal díszített függönyrészlet - ölelik körül a gyöngyházszínű, áttetsző tónusokkal mintázott testfefületet, a profilban ábrázolt fej érzékeny vonalvezetéssel rajzolódik a kék háttér elé. Az akt mellett elhelyezett, sötét váza a korabeli, néhány tárgyból összeállított csendéletek (Virágcsendélet szölővel, 1931, JPM Modern Képtár; Nárciszok és narancsok, 1931, mgt.) emblematikus motívumává vált.
Az utóbbi esztendőkben a műkereskedelemben, az aukciós kiállításokon Patkó római periódusához köthető temperafestmények közül elsősorban a tájábrázolások, kisebb számban figurális kompozíciók és csendéletek bukkantak fel. Az kevés számú, ismert aktkompozícióhoz csatlakozik a művész Akt fekete vázával (1931 körül) című, eddig lappangó, reprezentatív festménye.
(-ts)