Czigány Dezső Apácája ámulatba ejtően gyönyörű és nem kevésbé rejtélyes kép, mellyel kapcsolatban talán több a felmerülő kérdés mint a meggyőző válasz. Már a kortársak számára is talányos volt, hogy a zsidó származású, majd tizenévesen Wimmerről Czigányra névmagyarosító művész, aki barátja Ady Endre hatására tért át a református hitre, miért festette oly gyakran önmagát katolikus papi, főpapi és szerzetesi szerepkörben. Czigány e szerepképeit rendszeresen kiállította, önmagát előszeretettel, ily módon reprezentálva a nagyközönség előtt. A református egyházhoz történt formális csatlakozására, ráadásul első feleségével, Trebitzky Máriával 1907-ben történt házasságkötését közvetlenül megelőzően került sor, ami azért is érdekes, mert a hölgy katolikus vallású volt.
Czigány 1915–1916 fordulóján alkotta meg szerzetesi festménysorozatának talán legreprezentatívabb darabját, a Bíborost. Művét az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1916 tavaszi tárlatán állította ki először a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Czigány e katolikus főpapi szerepképével, kivívta a kortárs kritika osztatlan elismerését. A festményt Lyka Károly is reprodukálta az általa szerkesztett Művészet című rangos folyóiratban. Czigány és a vallás viszonyát tekintve, igen tanulságos barátja Balázs Béla egyik, 1916. májusi naplójegyzete, mely szerint: "Tegnap délután avval jön be Dezső ordítva: – Hol az a köröszt? – Micsoda köröszt? – A nagy feszület meg az imazsámoly? – ??? Itt van egy kis pléh- vagy bronzfeszület. Hajósnétól kaptam. Egy váza állt itt előbb. De azt féltették, hogy eltörik. Ennek különben jobban is örülök. – Hát mert az a [...] Lorsy azon viccelődött tegnap Szilasiéknál, hogy a te lakásodban egy óriási feszület dominál, és előtte egy imazsámoly. És különben is ilyen tónusban beszélt rólad. No, én megmondtam neki a magamét." – Balázs idézett naplójegyzete perdöntő Czigány vallásosságára nézve. Ha viszont a művész aktív vallásmentességéről ilyen egyértelmű tanubizonysággal szolgált, akkor vajon mi indíthatta arra, hogy ne csupán önmagát ábrázolja rendszeresen hithű katolikusként, de ilyen szépséges és meghitt portrét fessen egy apácáról? Ki lehetett az a nő, aki ilyen bensőséges hangvételű képmás megalkotására ihlette a művészt? Valós, vagy képzeletbeli személy? Esetleg egy tréfa eredménye a festmény, melyen a polgári-radikális baráti kör egyik tagja szerepel a valóságban elképzelhetetlenül? Avagy egy tényleges apáca volt a modell, aki valamely, ma már feledésbe merült, de egykor jelentős ok miatt került megörökítésre? Megannyi kérdés, melyekre, valószínűleg sosem adható megnyugtató válasz. Czigány nyilvánosság előtt Apáca címmel nem állított ki képet és hagyatékában sem volt ilyen kompozíció, így a festmény vagy konkrét megrendelésre készült, vagy baráti gesztusként került ki a művész tulajdonából. Az Apáca születése, festésmódja és az életmű más portréival való összevetés alapján, 1913-ra, vagy az azt követő egy-két évre tehető. A festmény legközelebbi párhuzama, stílusban is közelálló párdarabja, az a Feszületes önarckép (1913, MNG), melyet a Székesfővárosi Múzeum közvetlenül a művésztől vásárolt meg 1914-ben. Mind az említett önarckép, mind pedig a most aukcióra kerülő Apáca, a nagy francia posztimpresszionista triász egyikének, Paul Gauguin festészetének egyértelmű hatását mutatja. Gauguin Önarckép sárga Krisztussal (1889, magántulajdon) című remeke, melyen a művészt különböző kultúrák találkozását szimbolizáló tárgyak veszik körül; vagy A szép Angéle (1889, Paris, Musée d'Orsay), melyen egy breton lány körül jelennek meg a dél-amerikai és a távol-keleti kultúrák lenyomatai, lehettek távoli mintái Czigány Apácájának. Gauguin művészetének hatása már Czigány 1907-es Gyermektemetésén (MNG) egyértelmű volt, nem csupán a festésmódbeli hasonlóság, de a témaválasztás tekintetében is. Felmerül azonban egy jelentős különbség. Míg Gauguin esetében a különböző korok és kultúrák összeegyeztetésének a nyilvánvaló szándéka figyelhető meg, addig Czigánynál ez inkább az ellentétek hangsúlyozásának irányába fordult.
Micsoda művészi kontraszt feszül az Apáca alakja és a két oldalán felbukkanó tárgy között. A feszület és a fauvos színvilágú kép a képben motívum nem csupán szükséges kompozíciós eszköz, de szellemi tekintetben két eltérő világ, két egymásnak feszülő világnézet jelképe. A semleges-világos háttér előtt kirajzolódó komor krucifixus, éles ellentétben áll az ellenkező oldalon feltűnő, talán japán fametszet, vagy más színes nyomat hivalkodó színpompájával. Nem lehet véletlen ez a színekkel okozott feszültség, ez a határozott képi konfliktus. Ráadásul a kép e legszínesebb részlete az egyetlen, mely a Gauguin által is szívesen alkalmazott kompozíciós séma szerint, túllépve a képsíkon igyekszik szabadulni a kerettel közrefogott képből. Talán valahol itt rejlik a mű megfejtésének is a kulcsa. Mindezen gondolatok, Czigány eddig lappangó alkotásának kiemelkedő festői kvalitásait és nyilvánvaló remekmű mivoltát hivatottak gazdagítani ás árnyalni.
Rum Attila