A "magyar Vadak" karriertörténete
Az elmúlt másfél évtized hazai művészettörténeti kutatásainak leglátványosabb eredményeket hozó iránya, a korai magyar modernizmus első éveinek feltárása a hagyományos Nagybánya-kép átfogalmazásához vezetett. Az első generáció, Hollósy, Ferenczy, Réti kanonizált alakjai mellé felsorakoztak a művésztelep későbbi látogatói, új utakra képő fiatalabb növendékei. A kutatások folyamán a figyelem a hagyományok hűséges folytatóiról fokozatosan a tradícióval élesen szembefordulók csoportja felé fordult. Czóbel, Perlrott, Ziffer és néhány társuk nem csupán a festészet legfrissebb impulzusait közvetítették Párizsból, de fellépésükkel a művésztelep és az egész magyar festészet történetében messze futó hullámokat keltettek. A Magyar Nemzeti Galéria idén tavasszal és nyáron megrendezett Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig című kiállítása óta szakmai konszenzus övezi azt a Passuth Krisztina által már a nyolcvanas évek elején felvetett gondolatot, hogy a hazai avantgárd kezdete nem a Nyolcak budapesti fellépésétől datálható, hanem azokhoz a fiatal festőkhöz köthető, akik 1905 és 1910 között Párizsban, Nagybányán és Nyergesújfalun alkották meg a francia fauve festészet erőteljes hatását mutató, korszakváltást hozó műveiket.
Nagybánya-képünk teljesebbé válásával párhuzamosan a külföldi művészettörténészek figyelme is a fauve gyökerekből táplálkozó magyar neósok felé fordult. Az utóbbi években megjelent korszak-monográfiák bizonyítják, hogy ma már a francia kutatók is a fauve mozgalom nemzetközi jellegét hangsúlyozzák, melynek inkább formai és esztétikai, nem pedig területi határai váltak fontossá. Így kerülhetett be a Vadakkal foglalkozó legfrissebb könyvekbe és tanulmányokba Czóbel, Berény vagy éppen Ziffer Sándor neve. Megjósolható, hogy a nagy sikerű Magyar Vadak tárlat tervezett francia és tengerentúli bemutatása tovább erősíti ezt a tendenciát, s a 20. század első évtizedének modern magyar festészete végre igazán ismerté és elismertté válik a nemzetközi közvélemény előtt is.
Párizs és Nagybánya
Az egri születésű, de iskoláit Budapesten végző Ziffer Sándor kezdetben zenei tehetségével tűnt ki, ám egy súlyos gyermekbetegség szövődményeként fellépő halláskárosodás eltérítette ettől a pályától, s a képzőművészet felé terelte figyelmét. Az Iparművészeti Iskola díszítő-festő szakán kezdte el művészeti tanulmányait, ám röviddel a diplomázás előtt inkább az Operaház díszletfestő osztályát választotta. 1900 telén Münchenbe utazott, ahol először az Akadémián, majd a szlovén származású Anton Abe magániskolájában képezte magát, hogy végül - Rudnay Gyula tanácsára - Hollósy Simon tanítványául szegődjön. Annak ellenére, hogy Ziffer néhány év alatt kivívta mestere kitüntető elismerését, s a tanítványok 1904-es budapesti kiállításán is sikereket ért el, 1906-ban mégis elváltak útjaik. Ziffer - Czóbel Béla invitálására - Nagybányára utazott, s néhány esztendő alatt radikálisan megújította festői stílusát.
Czóbel szerepe a legmodernebb francia piktúra hazai megismertetésében alig túlbecsülhető: az 1906 nyarán Párizsból Nagybányára hozott és ott közszemlére tett művei reveláló hatást gyakoroltak a művésztelep fiatalabb generációjának tagjaira. A Réti István szavai szerint "vastag, színes körvonalak közé határolt élénk, pointizált színfoltokkal" felépített, "plakátszerű" festmények zömében Van Gogh és Gauguin hatását mutató, posztimpresszionista stílusú művek lehettek, melyek közül a legfrissebbek talán már Matisse és a francia fauve-ok inspiráló hatását is közvetíthették a nagybányai fiatalok felé.
Ziffer - feltehetően Czóbel Béla ösztönzésére - 1906 őszén Párizsba utazott, ahol megtekintette a mintegy kétszáz alkotást bemutató Gauguin-emlékkiállítást, s az Őszi Szalon - többek között Matisse, Marquet, Derain és Manguin műveit felvonultató - grandiózus tárlatán is fontos tapasztalatokat gyűjtött. "Czóbel munkái már gondoskodtak arról, hogy meglepetés ne érjen, tehát nem fordult ki a világ a helyéből, mikor a Salon d'Automne kiállításán megláttam a vadak termét." - említette egy későbbi visszaemlékezésében. 1907 tavaszán, néhány hónapos bretagne-i tartózkodás, s a Függetlenek Szalonján való bemutatkozás után visszatért Nagybányára, ahonnan azonban az év folyamán több alkalommal, így Gauguin Nemzeti Szalon-beli kiállítása kapcsán is Budapestre utazott.
A Ziffer-életmű legerősebb éve: 1908
Az 1908-as év hozta meg Ziffer jellegzetes, színközpontú festői stílusának kiteljesedését. Ekkor született művei - a most bemutatott festmény mellett A vörös kapubejáró, A régi nagybányai híd, s a Nagybányai táj boglyákkal - a neós mozgalom legjelentősebb alkotásai közé tartoznak.
Ziffer 1908 januárjában meghívottként kiállíthatott a frissen alakult MIÉNK első tárlatán, ahol 187-es sorszám alatt mutatta be Ebédlő című alkotását. A kép - melyet Bányász László, az Ország-Világ művészeti kritikusa is kiemelt finom dekorativitása miatt - azért is fontos számunkra, mert feltehetően azonos a most bemutatásra kerülő, a Nagybányai Zazar-part a régi híddal című kép hátoldalán látható művel. A Gauguin és a Nabis művészcsoport hatását mutató festményen minden bizonnyal Ziffer saját otthonának élénk színekkel díszített falai és bútorai tűnnek fel, melyeknek kifestésében ugyanúgy érvényesült a művész határtalan színimádata, mint ekkoriban születő képeinek koloritján. A nagybányai festőtárs, Incze János önéletrajzi könyvéből tudjuk, hogy Ziffer lakásának falait méregzöldre festette, fekete thonett székeinek kárpitozását pedig - kihasználva a komplementerek izgalmas összhatását - vörös színű vászonnal oldotta meg.
Míg az Ebédlő című kép dekoratív, Gauguin szín- és formakultúrájával rokon foltrendszerét nem lazítják fel a jellegzetes, szaggatott ecsetvonások, addig a főoldal kompozíciója már magán viseli Ziffer élénk, vibráló összhatást eredményező oldott festőiségét. A sötétzöld és a vörösbe hajló élénk rózsaszín izgalmas párosát a hangsúlyos kontúrok közé szorított fatörzsek lilás árnyalatai és a fényben fürdő tájrészletek, a patakpart növényzetének narancs és citromsárga árnyalatai egészítik ki. Az előtérben álló gyerekek kék és sárga foltjai megakadályozták az átlósan futó út hangsúlyos színmezőjének túlzott dominanciáját s egyben alkalmat adtak Ziffer számára kedvenc mélykékjeinek felvillanására.
A Nagybányai Zazar-part a régi híddal című kompozíció közeli rokonságban van a már korábban is ismert, némileg kisebb méretű Régi nagybányai híd című képpel, mely ugyan azt a tájrészletet ábrázolja, a hídhoz alig néhány méterrel közelebbi nézőpontból megfestve. A most felbukkant mű előkerülése tovább erősíti azt a feltevést, hogy a Ziffer-életműben felbukkanó "páros" képek, a Baross tér és a párizsi Szajna part két-két kompozíciója egy tudatos művészi attitűd lenyomatai, mely - az impresszionisták alkotói módszeréhez hasonlóan - fontosnak tartotta egy-egy kiválasztott főtéma többszöri, eltérő fényviszonyokat rögzítő, s egyben a művészi fejlődést, változást is dokumentáló újrafogalmazását.
Ziffer Sándor most bemutatásra kerülő művének váratlan felbukkanása nem csak az életmű, de a korai magyar modernizmus egésze szempontjából is kiemelkedő jelentőségű esemény. A franciás igazodású, fauve stílusjegyeket felvonultató neós mozgalom egy olyan - mindeddig ismeretlen - remekművel gazdagodott, melyhez hasonló kvalitású mű évek óta nem került elő a magyar műtárgypiacon.