"A legnagyobb" "Valamikor nagyon-nagyon régen - a fiatal - Uitz Béla elment egy pesti kiállításra, ahol a nyugati új festők képeit mutatták be. Körbejárt. Nézte. És Picasso képeire mutatva azt mondta: 'Köztük ez a legnagyobb'." - írta barátjáról szóló visszaemlékezésében Hidas Antal. Uitz rendkívül hosszú művészpályája elején, feltehetően a Művészház 1913-as Nemzetközi Posztimpresszionista Kiállításán szerepelt Picasso-képek láttán ragadtatta el így magát. Az 1910-es években azonban Picasso még korántsem volt olyan megdönthetetlen idolja a modern művészetek történetének mint manapság, főként nem volt az Magyarországon, így Uitz sommás véleménye, mely szerint ő "a legnagyobb", meglehetősen kirívó észrevétel volt akkor és itt Budapesten.
A magyarokon és Picassón kívül szerepelt még ezen a tárlaton Matisse és néhány francia kubista, pár orosz konstruktivista, valamint a német Der Blaue Reiter és a Die Brücke művészeinek java. "a másik legnagyobb"
Az ifjú Uitz 1908-1912 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán előbb Balló Ede szokványakadémikus oktatási módszerébe kóstolt bele, majd a helyben rendelkezésre álló legtisztább forrásból merítve, Ferenczy Károly tanítványa lett. Tandíjmentességet élvezett, mely csak a legkiemelkedőbb, de szegénysorú tehetségek számára volt elérhető. 1912-ben azonban abbahagyta tanulmányait, mivel már Ferenczy oktatási módszere is elégedetlenséggel töltötte el.
A feltörekvő izmusokkal, az 1910-es évek friss festői irányaival kapcsolatban Ferenczy nem csekély ellenállást kifejtve, általában lenézően, megvetően nyilatkozott. Természetes, hogy a egykori nagybányai alapítótól, egy letűnőben lévő világ festői felfogásából Uitz már nem sokat használhatott művészetének fejlesztéséhez. Uitz mesterré érésének következő foka 1914 márciusában következett be, amikor az Ifjú Művészek Egyesülete kiállításán bemutatott kéttucatnyi szénrajzából néhányat a Szépművészeti Múzeum, a többit (!) pedig a korszak egyik leghíresebb műgyűjtője, jánoshalmi Nemes Marcell vásárolta meg. Ezt követően Uitz a lehető legnagyobb sikerrel szerepelt grafikáival az 1915-ös San Francisco-i világkiállításon. A MA aktivista művészeti folyóirat 1916. évi 1. számában erről a következő rövid hír olvasható: "Regisztráljuk, hogy Uitz Bélát, a 'MA' belső munkatársát a san-franciscoi kiállításon a grafikai nagy aranyéremmel tüntették ki. Ehhez az örvendetes hírhez csak annyit jegyzünk meg, hogy szegényes kísérletek után elsőnek ő fordította grafikánkra a külföld figyelmét."
Az intim szféra dicsérete
Ha megnézzük, hogy Uitz mely grafikái aratták ezt az elsöprő sikert, akkor nem csekély csodálkozással tapasztalhatjuk, hogy nem a manapság oly kedvelt aktivista és formabontó kísérletek eredményeként létrejött remekművek, hanem - tegyük hozzá, éppoly kvalitásos - a családi élet nyugalmát és az anyaság csodáját dicsőítő, intim hangulatú alkotásokkal sikerült kivívnia a nemzetközi elismerést 1915-ben. Uitz 1912-ben vette feleségül Kassák Terézt, aki két fiúgyermeket szült neki a következő évek során. Ettől kezdve a művész számára szinte kimeríthetetlen témának bizonyult felesége és az anyaság témája. Ezt bizonyítja az itt bemutatott színes tusfestménye is, melyen önmaga és kedvese meghitt kettősét ábrázolja.
E gyönyörű tusfestmény lett azután egyik kiindulópontja annak a nyolc lapból álló cinkkarc-sorozatnak, melyet Uitz bécsi emigrációja elején, 1920-ban jelentetett meg. A Kísérletek (Versuche)-mappa tulajdonképpen az imádott feleség dicsőítése, rózsák vagy épp gesztenyevirágok között ábrázolva, aktként, barkaágak vagy virágváza társaságában megörökítve. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején, amikor a Proletár Képzőművészeti Műhelyt vezetve hívta fel nálánál alig fiatalabb kollégái figyelmét a modern festészet legfrissebb eredményeire,
Uitz csak a legnagyobb művészekre jellemző autonómiával, a politikai propagandától legtávolabb, a lehető legintimebb témakörben is képes volt remekművek sorát létrehozni.
Rum Attila