Erdélyből Párizsba
A cilinderpróba kitüntetett jelentőségét jól mutatja, hogy megszületésének és bemutatásának körülményeiről igen sok adat áll a művészettörténet rendelkezésére. A festőről szóló szinte valamennyi újságcikk és tanulmány, sőt az életművet felvázoló lexikon-szócikkek döntő többsége is megemlékezik róla, hogy a Nagyváradon született, Budapesten Székely Bertalannál, majd Bécsben az Akadémián tanult Bihari Sándor éppen ezzel a festménnyel robbant be a magyar művészeti életbe. Az 1883 decemberében, 27 évesen Párizsba utazó, nevét alig pár hónappal korábban Kleinről Biharira magyarosító fiatal festő Jean Paul Laurens iskolájában képezte magát, miközben – hogy megélhetését biztosítsa – másolatokat festett a Louvre híres remekműveiről. Az önképzés és az erőgyűjtés hónapjai után nekikezdett első nagy lélegzetű műve, A cilinderpróba előkészületeinek. A munka körülményeiről barátjának és mecénásának, Tauszig Hugónak küldött levelei alapján alkothatunk képet. 1884. január 29-én kelt üzenetében arról számolt be, hogy frissen Párizsba érkezett festőként ő is rendszeresen ellátogatott a város leghíresebb magyarjához: „Mi magyar festők kéthetenként valamennyien ebédre vagyunk hivatalosak Munkácsyhoz. Ilyenkor csodáljuk azt a fényűzést, amelyben él. Munkácsy rendkívül szeretetre méltó, hasonlóképpen a felesége is. Inasok szolgálnak fel és mi nagyuraknak érezzük magunkat.”[1]
A most bemutatott festmény először egy április 20-án írt levélben került szóba. „Nagyon egyszerű és humorisztikus jellegű.” – írta Bihari Sándor, miután beszámolt arról, hogy korábbi témája, a Libatolvaj helyett új képötlet fogant meg benne. „A címe: A cilinderpróba. Egy fiatal parasztlegény, aki egy véletlenül arra járó ószerestől vásárolt cilindert tesz a fejére, s így jelenik meg egy parasztcsalád előtt. Természetesen a nekik humorosnak tűnő fejdíszen általános a nevetés. Ez még azzal is fokozódik, hogy olyan mozdulatokkal utánozza a legény azokat, akiket mint a cilindert viselő rasszról magának elképzelt.”[2]
A Montmarte-on szegényes műtermet bérlő Bihari a továbbiakban arról is beszámolt, hogy a jelenet minden részletét „természet után” kívánja megfesteni, de a költségek csökkentése miatt az enteriőrt kicsinyített modell segítségével fogja ábrázolni. „A parasztházat, amely persze nagyon egyszerű, kicsiben elkészítem, hogy rajta az árnyékokat és a levegő elomlását tanulmányozhassam. Egy faládát fogok szerezni. A belső helyiségeket agyagból mintázom és az ablakot, ahol a szoba világosságot kap, ki fogom vágni, s a falakat a parasztházak fehérjével festem be. Talán bútorokat is (melyekre szükségem lesz) viszonylagos nagyságban elkészítem, és így mindent a természet után festhetek. Jelenleg a vázlattal már meglehetősen elkészültem, és ezt a hó végéig befejezem.”[3]
Ferenc József császár és Weisz Berthold iparmágnás
Bihari feszített tempóban dolgozott A cilinderpróbán, hogy időben elküldhesse Budapestre a Műcsarnok őszi kiállítására. Tervét siker koronázta, hiszen a mű nem csak bekerült a tárlat anyagába, de a Budapesti Hírlap tudósítása szerint az oda látogató császár felfigyelt rá, sőt dicsérte annak frappáns témáját.[4] Még nagyobb örömöt okozhatott a fiatal festőnek, hogy művét megvásárolta a korabeli Magyarország egyik leggazdagabb polgára, Weiss Berthold gyáriparos, közgazdasági író és országgyűlési képviselő, aki ezekben az években öccsével, a legendás Weiss Manfréddal közösen Budapest egyik legnagyobb cégbirodalmának tulajdonosa volt.
Az elszalasztott Munkácsy-díj
Az első sikerektől felbuzdult festő – párizsi művészbarátai, Révész Imre és Karlovszky Bertalan ösztönzésére – úgy döntött, hogy A cilinderpróbával megpályázza a Munkácsy Mihály által alapított 6000 frankos ösztöndíjat. Bár a budapesti bíráló bizottság a számos aspiráns közül Temple János és Szobonya Mihály mellett az ő képét is beválasztotta a három esélyes jelölt közé, a végső döntés során végül nem neki kedvezett a szerencse. A körülményeket ismét Bihari Párizsból mecénásának, Tauszig Hugónak küldött egyik levele világítja meg: „Bizonyára emlékezni fog, hogy amikor a Munkácsy-díjra pályáztam, egy pillanatig sem gondoltam, hogy a díjat el fogom nyerni. De még arra sem, hogy a javasoltak között leszek. Egészen váratlanul ért a hír, hogy a három jelölt között vagyok. De váratlanul jött aztán az az értesítés is, hogy a díjat nem kaptam meg. Ahogy Munkácsy nyilatkozott, úgy hittem, hogy a díjat én nyerem el. Barátaim is, akik naponta hozták az értesítéseket, meg voltak győződve, hogy én vagyok a legesélyesebb.
Egy nappal a végzetes ítélet előtt egy ebéd alkalmával (erre néhány barátom is hivatalos volt), Munkácsy azt mondta, hogy a díjat én kapom meg. (...) Sajnos a választás nem csupán tőle függ, mert még két franciát meghívott a bírálathoz. Ez a két úr vette rá Munkácsyt, hogy a díjat Temple kapja meg.”[5]
Dupla oldalon a Vasárnapi Újságban
A cilinderpróba igazi, elsöprő sikerét érdekes módon bemutatása után közel két esztendővel aratta. 1886-ban több újság is reprodukálta, sőt a legnagyobb példányszámú magyar napilap, a Vasárnapi Újság dupla oldalon mutatta be olvasóinak és rövid leírást is közölt mellé: „Vidám népjelenet ez is, nevető alakokkal. A batyus zsidó egy falusi szobában kirakta bagázsiáját. Kínálja a portékát: adja olcsón, akár pénzért, akár cserébe más holmiért. Egy legénynek megtetszik valami – egy cilinder. Ledobja kalapját, fejébe csapja a kürtő-kalapot, állásba vágja magát, a makrapipát hetykén szorítja a fogai közé. Mintha mondaná: nézzétek csak, városi gavallér vagyok. Lobogós ingujjban, pitykés mellényben, gatyaszárban, mezítláb – hát bizony csakugyan mulatságos látni a legényt. A magyar nép úgysem szereti a cilinder-kalapot. A legény arcán is látni, hogy meg akarja csúfolni azt a fejfödőt, melyről az egyszeri parasztember azt kérdezte: végig fej van benne? Kacagnak is rajta. Az öreg anyóka ott a bölcső mellett a kezét is összecsapja: jaj milyen maskara. Az a két vászoncseléd alighanem ahhoz a gondolathoz nevet, hogy: így bizony nem kellenél nekem Peti. Egy kis leány pedig valósággal meg van ijedve, mintha a mumust látná. A háttérben az ajtónál is van néző és nevető nép. Csak a zsidó marad meg a maga üzleti vénájában. Széles mozdulatokkal erősíti: mintha csak kendre szabták volna.”[6]
Az idézett képleírás és interpretáció jól illusztrálja, miként értelmezhették a kortársak A cilinderpróba jelenetét. A kompozíció tartalmi dekódolása azért is fontos, mert Bihari képeinek korabeli népszerűségét a megfestés artisztikumán, az akadémikus pontosságon, a gyöngéd humoron és a találó típusok kedélyes megformálásán kívül éppen a jelenetek többrétegű, újabb és újabb utalást felfedő értelmezése adta. A festő mintha nyomozásra, rejtett titkok felfedésére hívná a kép nézőjét.
A szimbólumok nyelvén
A jelenet egyszerű falusi portán, a tágas konyha füstös kemencéje körül játszódik. A házaló kereskedő, a zsidó handlé jellemző attributumaival felruházott, bal oldali ülő figura széles gesztusokkal dicséri a fiatal parasztlegény által felöltött cilindert. A kép értelmezésének első szintje a humor: a fényes fekete fejfedővel pózoló ifjú látványa különböző reakciókat – nevetést, csodálkozás és meglepődést – vált ki a szereplőkből, akik érzelmeiket élénk mimikával és gesztusokkal fejezik ki. Az egymást keresztező tekintetek és a hangsúlyos kézmozdulatok természetesen nem csupán karakter- és hangulatformáló elemek, hanem a kompozíció összefűzését, a különálló motívumok egybentartását is szolgálják: a szereplők ide-oda mutató tekintetei a néző figyelő szemét is vezetik, míg az egymásra felelő mozdulatok a kezek gondos elhelyezése által úgy hatnak, mint harmonikus ritmusba fogott, dallamot leíró hangjegyek egy kotta vonalai között.
A kép azon túl, hogy a magyar népi viselet és öltözködéskultúra szemet gyönyörködtető tárházaként hat, valójában mélyebb szellemi kalandokra is hívja nézőjét. A humoros beállítás sem fedi el, hogy e jelenetben a falu és a város, a régi és az új, a hagyomány és a tradíció, a népi és a városi kultúra találkozása, messze vezető konfliktusa is hangot kap. Közben természetesen az értelmezés fontos, sőt alapvető rétegét adja a férfi-nő párkapcsolat. A civilizációs felszín lehántása után ugyanis nem marad más, mint az udvarlás: a falu deli legénye minden metakommunikációs eszközzel, az elfoglalt helyével, tekintetével és testtartásával igyekszik magára vonni a figyelmet és kedvező benyomást tenni a jobb oldali fal előtt álló fiatal lányokra. Kiszemeltje valójában a fehér inges, piros szoknyás lány, akinek a szó szoros és átvitt értelmében sem kötötték még be a fejét – ő az egyetlen, akinek a képen ábrázolt lányok között nem takarja kendő a fejét. A fiú esélyei a kép rejtett utalásai szerint rendkívül kedvezőek, hiszen kiszemeltje jobb kezével enyhén felemeli szoknyáját, hogy néhány zöld káposztalevelet tartson vele. Ez a növény fontos szerepet játszik a mű szimbólumrendszerében. A káposzta ugyanis a termékenység és a gyermekáldás jelképe: a francia népmesékben a gyerekeket nem a gólya hozza, hanem – egy sikamlós anatómiai hasonlóság okán – a káposztalevelek között találják az édesanyák. Bihari ezzel a motívummal merészen házasítja össze a magyar falusi világ hétköznapjaiból merítő népéletkép műfaját és tárgyi rekvizitumait a francia közönség előzetes tudásával és igényeivel.
A Krisztus névjelével díszített, s így a néphit szerint a rontástól védelmező bölcső, a falra helyezett feszület és szentkép azt is megelőlegezi, hogy a bimbózó kapcsolat isten áldását is élvezni fogja és semmi sem áll a humoros jelenettel kezdődő frigy igazi beteljesülésének útjába.
A falu hőse és A cilinderpróba
Bihari csalódottsága, amivel a Munkácsy-díjjal kapcsolatos kudarcát fogadta, nem csupán az idézett levélből kiderülő előzetes remények miatt érthető. Valószínűnek tűnik, hogy a fiatal festőt A cilinderpróba témájának kiválasztásakor és a festmény megkomponálása során eleve Munkácsy egyik világhírű képe inspirálta, így joggal számíthatott a mester szimpátiájára. Az 1875-ös párizsi Salonon viharos sikert arató, s később több változatban is megfestett hatalmas méretű zsánerkép, A falu hőse ezekben az években minden magyar festő előtt ismert volt: Sedelmeyer nyomatok ezrein népszerűsítette, reprodukcióját pedig számos lap, így 1877-ben a Vasárnapi Újság is közölte. Az is könnyen elképzelhető, hogy az 1882-es, ma már a Nemzeti Galériában őrzött második példányt Bihari annak idején a maga valójában is láthatta Munkácsy műtermében.
A két festmény között a helyszín kiválasztásán, a jelenet felépítésén, az ábrázolt típusok frappáns karakterizálásán túl a téma mögül felsejlő feszültség, az idegen és a „bennszülött”, a falu és a város konfliktusa is kapcsolatot teremt. A két kép központi alakja, felmagasztalt hőse a fiatal magyar falusi legény, aki hatalmas testi erejével, illetve humorának fegyverével nevetség tárgyává teszi a betolakodót: legyen az a vidéket járó talján erőművész vagy egy polgári világot szimbolizáló ruhadarab. Érdekes módon mindkét festő fontosnak tartotta, hogy a közönség soraiban a paraszti világ tipikus szereplőin túl a vidéki magyar zsidóság képviselőjét is felvonultassa, s az udvarlás mindent átszövő motívumát is megpendítse. Munkácsy képének 1875-ös leírásában ezt olvashatjuk a Fővárosi lapok hasábjain: „A festmény egy alföldi kocsma belsejét ábrázolja, melyben a »falu hőse«, egy bátor tekintetű, izmos, szép paraszt gyerek a vándor komédiással készül megmérkőzni, ki szemben a bátor suhanccal, tehát háttal a közönségnek, hatalmas izmainak játékait fitogtatja. A küzdelem publikumát Munkácsy kedvelt népies alakjai: a zsidó kocsmáros, a lakatos-mester és suszter képezik, de ott van a falu bírája s egy fiatal leányka is, kit úgy látszik, a birkózás kimenetele mélyebben is érdekel.”
A legnépszerűbb magyar népéletképek festője
Több mint kilenc évtizedes lappangás után bukkant fel Bihari Sándor első jelentős festménye, A cilinderpróba. Alkotója ezzel a művel hívta fel magára először a hazai közönség figyelmét, s indult el azon az úton, amelyen haladva hamarosan a magyar népéletkép-festés legnépszerűbb mestere lett. Képeit a születési- és pénzarisztokrácia egyaránt előszeretettel vásárolta, sőt több alkotását maga Ferenc József császár szerezte meg gyűjteménye számára. Egykori népszerűségére jellemző, hogy a művészeti reprodukciókat forgalmazó Könyves Kálmán Műintézet az 1900-as évek elején kiadott katalógusában összesen 45 Bihari-képet kínált vevőinek – egyetlen magyar festőt sem találunk, aki ezzel a számmal versenyezni tudott volna. Első monográfusa, Fónagy Béla joggal jegyezte meg 1906-os tanulmányában, hogy „Munkácsy képeit s Zichy Mihály néhány rajzát kivéve alig lett olyan általánosan ismert magyar művész képe, mint A bíró előtt, a Programbeszéd és Az ő nótája.”[7]
Ezek a művek, valamint a hasonló karriert befutó Falu rossza és a Vasárnap délután, örökre beégtek a magyar vizuális emlékezetbe – újságok, könyvek és tankönyvek illusztrációiként máig ezek határozzák meg azt a képet, amely bennünk él a századfordulót megelőző évtizedek idilli világáról, a falusi és kisvárosi Magyarországáról.
[1] Szelesi Zoltán: Részletek Bihari Sándor leveleiből. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1956. 106.
[2] Uo. 106–107.
[3] Uo. 107.
[4] A király a műcsarnokban. Budapesti Hírlap, 1884. november 15. 3.
[5] Szelesi Zoltán: Részletek Bihari Sándor leveleiből. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1956. 108.
[6] A Czilinder-próba. Bihari Sándor festménye. Vasárnapi Újság, 1887. 496–497.
[7] Fónagy Béla: Bihari Sándor. Művészet, 1906. 353.