A világ akkori legrangosabb fotókiállításán, a kölni Fotokinán 1963-ban nagydíjas lett Friedmann Endre Szerelem című sorozata. Negyvenöt év elteltével, 2008 májusában a kollekció egyik kulcsképe rekordot döntött itthon; az MTI örökös tudósítójának fotója a kikiáltási ár több mint harminchatszorosáért, 2,2 millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria csütörtöki aukcióján.

Mindannyiunk képe

Kortárs fotóért még soha nem fizettek ennyit Magyarországon. A korábbi rekorder Tóth György Lolita című képe volt, amiért 1,8 millió forintot adtak a közelmúltban. Hogy a Szerelem fogja lekörözni, arra még a galéria tulajdonosa sem gondolt. „Nem lehetett előre látni ezt az eremény. Mi nagyon szerettük ezt a képet, de egy fotó nem olyan, mint az arany, aminek szabott ára van” – mondta Kieselbach Tamás az eMasának.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a csütörtökön aukcióra bocsátott körülbelül másfélszáz fotó között volt olyan is – André Kertész Melankolikus tulipán című képe – aminek 800ezer forint volt a kikiáltási ára, míg a végül minden képet leköröző Szerelem csupán 60 ezer forintról indult.

„André Kertész vagy Robert Capa képeit külföldi aukciókon is indítják, így van árreferenciájuk. Friedman Endre életműve fantasztikus, az MTI erről mindig is tudott, de műtárgy- vagy fotóaukción még nem volt tőle kép” – magyarázta Kieselbach az alacsony kikiáltási ár okát. Nos, most már a Friedmann-képeknek is lesz árreferenciájuk.

Hogy miért éppen a Szerelem lett a rekorder kép, annak Kieselbach Tamás szerint több oka is van. Egyrészt fontos, hogy a fotó művészi-szakmai kvalitásairól a szakemberek már döntöttek, amikor ennek a képnek ítélték a Fotokina nagydíját. A galéria tulajdonosa szerint a siker másik oka az, hogy ez a „csodálatos kép” érzelmekről beszél. „A Szerelem mindannyiunk képe” – mondta, hozzátéve, hogy ha a vevő személyesen is azonosulni tud a képpel, ha érzelmeket vált ki belőle, akkor többet hajlandó érte fizetni, mint ha csak a művészi kvalitásai miatt venné meg. A korábbi rekorder Lolitáért – ami egy bemozdult, sejtelmes női aktot ábrázol – is azért fizettek 1,8 millió forintot, mert a vevő személyesen kötődött a képhez.

A Szerelemért – idézi fel – hárman küzdöttek a csütörtöki árverésen. Hogy ki az, aki végül a jutalékkal együtt 2,65 millió forintot sem sajnált érte, azt nem tudhatjuk. Kieselbach Tamás felhatalmazás híján csak annyit árult el nekünk, hogy a kép „nagyon jó gyűjteménybe került” egy magánszemélyhez.

A rekamié aljából szedegette elő a fotókat

Friedmann Endrének egyébként eszébe nem jutott volna aukcióra bocsátani a képeit. Sosem házalt velük: amikor a Kieselbach Galériától megkeresték az ötlettel, akkor is a rekamié aljából szedegette elő a fotókat – amelyek közül eddig négyet bocsátottak árverésre. Arról, hogy az életműből melyik képek kerüljenek aukcióra, nem a fotós, hanem a galéria tulajdonosa – Kincses Károly fotótörténész segítségével – döntött.

Friedmann Endre az előző heti árverésen elért eredményével is elégedett volt, akkor szintén egy, a hatvanas években készült képét (Iskolába menet) adták el 240 ezer forintért. A csütörtökin pedig – amelyen a Hordár targoncával és a Hölgyek a Gundelban című fotója is a kikiáltási ár sokszorosáért kelt el – csak kapkodta a fejét. „Mintha nem is velem történt volna, bódultan ültem a helyemen” – mondta el a fotós az MTI-nek.

A jó, különleges fotó eladható

Egy kortárs fotó vagy műtárgy esetében mindig külön megállapodás kérdése az, hogy a végleges árból milyen arányban osztozik a művész és a galéria – mondta Kieselbach, hozzátéve, ez a megállapodás ebben az esetben sem nyilvános. Egy kortárs fotó esetében nemcsak a kikiáltási árat, de a megállapodást is befolyásolja, hogy hány példány van belőle összesen és milyen feltételekkel kerül be az aukcióra.

Friedmann Endre rekorder fotója egyébként vintázs, azaz korabeli, a művész által aláírással jelzett nagyítás – nagy valószínűséggel ebből a képből az egyetlen ilyen darab. A negatív persze biztosan megvan az MTI archívumában, de arról vintázs nagyítás már nem készülhet, így a most értékesített kép egyedi műalkotás.

„Felértékelődik a múltunk, amire eddig másként tekintettünk – a rekamié alján tartottuk –, az most megmérettetődik” – magyarázza Kieselbach egyszerre azt is, miért indították el a fotóaukciót. „Koncentrálok arra, hogy ezt óvatosan csináljam – mondja Kieselbach – igyekszem vonzó árakon meghirdetni a képeket”. Azt vallja, ma már a fotók, pontosabban a jó, különleges fotók Magyarországon is eladhatóak. „A korábbi árverések során olyan vevőket tudtunk a fotó felé terelni, akik korábban nem voltak jelen a magyar fotópiacon, mint vevők. Ez már megmozdította, más dimenzióba terelte a magyar fotó árát, ezt láttuk a csütörtöki árverésen is” – mondta Kieselbach. „Csak azt csináljuk, ami a világon régóta történik, épp csak mi ezzel is el voltunk késve” – tette hozzá.

Egy kölcsön-Zorkijjal és a talpraesettségével kezdődött

Friedmann Endre az MTI obligát kérdésére – hogyan lett fotós? – felidéz egy Andrássy úti fényképészboltot, ahol a hatszor hatos Agfa-filmeket hívták elő. A gurigák, amelyekre a filmet tekercselték, éppen megfelelő játékszernek bizonyultak az élénk képzeletű kisfiú számára. Később meg, mivel hiába vágyott egy Diki nevű boxgépre (azóta sem jutott hozzá...), feltalálta a masina nélküli fotózást. Kiszúrt egy-egy embert az utcán, órákon át követte, és csak szemmel fényképezte. A furcsa módszer jó előgyakorlatnak bizonyult.

Tizennyolc éves volt, amikor felvételt nyert segédmunkásnak az MTI fotólaborjába. Két évre rá, 1954-ben – egy kölcsön-Zorkijnak és a talpraesettségének köszönhetően – előléphetett végre. A fiatal labormunkás észrevette, hogy az MTI fotósa nem érkezett meg egy – Farkas Mihály honvédelmi miniszter által fémjelzett – ünnepségre, ezért hirtelen kilépett a Himnuszt hallgatók mozdulatlan sorából, és elkezdett kattintgatni. Így kezdődött Friedmann Endre máig tartó MTI-s fotóriporteri karrierje – idézi fel a távirati iroda.

Budapest szeretett helyszíne pályájának, de bejárta a fél világot is. Ott volt például a vietnami háborúban, hogy aztán másfél évig tartson felgyógyulása ott szerzett betegségéből. Szerencsére ennél kellemesebb hozadéka is volt annak az útnak – World Press Photo aranyérmet szerzett vietnami képeivel.

„Igazi flaszterkoptató vagyok” – jellemezte magát az egyebek mellett Balázs Béla- és Táncsics-díjjal, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, valamint a Magyar Távirati Iroda életműdíjával is elismert Friedmann Endre, aki mindmáig busszal, villamossal, gyalog járja a várost. „Szeretem a testközeli dolgokat” – indokolja, miért nem vágyott soha autóra.

Egy új album, kiállítás, szakmai elismerés, egy váratlan siker tölti el igazán örömmel. E döbbenetes licitrekord után sem változik meg az élete: a 74. évében járó Friedmann Endre ugyanúgy szállítja az MTI-nek naponta a hírképeket, mint előtte, mert – mint mondta – amíg az ereje engedi, dolgozni szeretne.